Ezt teheted meg azért, hogy a kapcsolatod boldog legyen

Minden kapcsolat munka, egy boldog kapcsolatért dolgozni kell. Kis dologgal kezdődik minden válás, az elején nem is sejtjük, hogy tragédiává fajulhatnak a dolgok, de aztán gyűlik, és ha nem beszéljük meg, akkor biztosan elmérgesedik. De vajon kinek van igaza? Igaza van-e valamelyik félnek, ki kell-e ilyesmit mondani?

Ahogy a világon sok más dologra, úgy a párkapcsolatkora is igaz a mondás: az ördög a részletekben lakozik. Egészen apró, szinte jelentéktelennek tűnő sérelmek lehetnek durva viták és veszekedések gócpontjai. De hogyan lehet egy ilyen helyzetet jól kezelni? Összegyűjtöttük a pszichológus által javasolt legfontosabb praktikákat, amelyek kiegyensúlyozottá és működőképessé tehetnek egy életen át tartó szövetséget is.

Ki mit hozott magával?

Mire az ember eljut odáig, hogy megtalálja élete párját már jócskán összegyűlnek tapasztalatok, minták, amik a korábbi párkapcsolatokban rögzültek. Ugyanazt a helyzetet teljesen különbözőképpen élheti meg két ember attól függően, hogy milyen előzetes tapasztalatra, tudásra tettek szert. Egy ilyen helyzetben ahhoz, hogy jól működjön a kapcsolat tisztázni kell, hogy tulajdonképpen ki, mit hoz magával, mi az, amire az egyik ember érzékenyebb, mi az, amire a másik.

A gondoskodó szeretet, ragaszkodás, hűség olyan alapélmények, amelyeket – normális esetben – szinte az anyatejjel szív magába egy gyerek és már csecsemőként rögzül a sejtmemóriában. A törődéselméletek szerint a biztonságos közegben felnövő gyermeknél később a párkapcsolat is máshogy alakul, mert tud kötődni és bízik a másikban. Nem merülnek fel benne kétségek.

Le kell küzdeni a bizonytalan kötődést!

Kísérletek igazolták, hogy a bizonytalan kötődés nehéz helyzeteket terem. Ha a gyerekkori elhagyásélmény (akár az is, ha sokáig hagyják a babát sírni, és nem foglalkoznak vele) erősen meghatározza az emberek személyiségét és a párkapcsolathoz való hozzáállást. Például, ha a másik fél nem ad hírt magáról egy esti baráti találkozó alkalmával, nem lehet tudni, hogy hol van pontosan, mert nem telefonál, akkor a bizonytalanul kötődő embereknél kialakul egyfajta kétségbeesés és pánik attól, hogy elhagyták. Ez szomorúságot, tehetetlenséget, bizonyos esetekben még haragot is teremt – mutat rá a szakpszichológus. Ez az ambivalens kötődés komolyan megnehezítheti a párkapcsolatot, ezért folyamatosan dolgozni kell rajta.

Adni kell és nem elvárni

A pszichológus szerint aki az identitás-építésben eljut odáig, hogy tudjon adni, szeretni, az tud igazán boldog lenni, hiszen a párkapcsolatnak alapja, hogy elsőként adni kell, hogy utána ugyanazt a szeretetet, törődést és gondoskodást vissza is kapjuk. Egy érett kapcsolat mozgatórugója, hogy a résztvevők megtanuljanak adni egymásnak, a gyerekeiknek és a családtagjainak.

Mi kell a férfinak, és mi a nőnek?

A nőknek alapvetően fontos, kultúrafüggetlenül szükségletük, hogy biztonságban érezzék magukat, és a férfi folyamatosan kifejezze feléjük a szeretetét – mondja Bagdy Emőke. Ennek a biztonságnak egyik kifejeződése az esküvő és a házasság, ami tulajdonképpen egy archaikus vágy a nőkben. A férfiaknak – a kutatások szerint – ezzel szemben leginkább szabadságra van szükségük. Ahhoz, hogy valóban szabadságot kapjanak természetesen bizalomra is szükség van a nő részéről. Az elemzések azonban bizonyították, hogy ez a bizalom és a szabadság előnyére válik a kapcsolatnak. Jóval kevesebb az esély arra, hogy a férfi más nők társasága után vágyakozzon, ha tudja, hogy mekkora bizalommal vannak iránta, és mekkora szabadsága van. Az igények tehát távolról sem azonosak, éppen ezért néha érdemes kicsit a másik szemszögéből is megnézni egy helyzetet.

Az együttélés meglepetései

Egy pár életében izgalmas élmény az összeköltözés, ilyenkor sok olyan dolog is kiderül a másikról, amivel korábban nem szembesültek. Az együttélés során azonban a legapróbb összezördülések is válóokká fokozódhatnak, ha nem kezelik megfelelően a konfliktust. Ha a fiú és a lány is mást visz otthonról, máshogy nevelkedtek, más a prioritásuk, akkor igen komoly feszültségek, az elvárásokból fakadó konfliktusok keletkezhetnek. Egy megszokott rend például kapásból felborul, ha kisbaba születik, hiszen a mosogatás máris messze nem olyan fontos, ha a babával kell törődni. Éppen ezért fontos megbeszélni, tisztázni, hogy ne legyenek teljesíthetetlen elvárások a másik felé – hangsúlyozza a pszichológus. Olyan kis dolgok is számítanak, hogy ki viszi le a szemetet. Érdemes felosztani, hogy ki mit vállal, és mi az, amit közösen csinál a pár, és a vita elkerülése végett ezt ajánlott írásban is megfogalmazni és komolyan venni.

A szent idő, ami nem sérülhet

Az idő elosztása nélkülözhetetlen eleme egy jól működő párkapcsolatnak, mert bizony tény, hogy a felek nem csinálnak mindent együtt. Kell, hogy mindenkinek legyen egy kis saját ideje, amivel azt kezd, amit szeretne (sport, barátok, szórakozás). Ugyanakkor azt is érdemes meghatározni, hogy egy hétből mennyi az az idő, amit mindig együtt töltenek. Ez egyfajta szent idő, ami normális körülmények között nem maradhat el (nem írhatja felül egyéni program). Ilyen például a közös vasárnapi ebéd, egy reggeli, délutáni séta, vagy bármi más. Ha ez megszűnik, akkor az a fajta intimitás is sérül, amikor a felek igazán együtt tudnak lenni, egymásra figyelni és fontos dolgokat megvitatni.

El kell fogadni a másik igazságát

És ami a legfontosabb: a kommunikáció, ahhoz, hogy sikeresen lehessen közvetíteni azt, hogy milyen elvárások, kérések, vágyak vannak a másik felet illetően, ahhoz elengedhetetlen, hogy azt a lehető legjobban kommunikáljuk. A szavak itt sem jelentenek mindent, sokkal fontosabb a hangsúly, hangszín, a mimika, a gesztikuláció. Ezek sok mindent elárulnak a valódi érzelmi állapotról. Nem mindegy, hogy milyen hullámhosszon kezdik a beszélgetést. Egy egyszerű kérést is lehet úgy kommunikálni, hogy az a másik számára bántó, sértő legyen és rögtön foggal körömmel küzdjön az ellenkezőjéért.

Bagdy Emőke szerint nincs olyan, hogy csak az egyik félnek van igaza, mert minden szubjektív, nézőpont kérdése. Amint belátja egy pár, hogy nem kell, hogy valakinek mindig igaza legyen sokkal gördülékenyebbé és szeretetteljesebbé válik a kommunikációjuk. Hiszen tisztelni kell a másik igazságát is. A párkapcsolat tulajdonképpen műalkotás, és az életben mindenki maga dönthet arról, hogy mit épít: palotát vagy viskót. Attól függően, hogy mennyi energiát fektet a dologba lehet ez is, az is.

Hozzászólások: