Ezért ne igyunk kávét reggel 8 és 9 óra között!

A legtöbb embernek az az első dolga, hogy reggel kimegy a konyhába, és lefőz egy jó nagy bögre kávét. Sőt, a szerencsésebbek fel sem kell keljenek, hiszen ágyba kapják. Bizonyos kutatások szerint azonban el kell felejtenünk a reggeli kávét.

8689137519_51af55eca8_z

A témával foglalkozó szakértők állítják, hogy a kávé fogyasztásának legideálisabb időpontja délelőtt 9.30 és 11.30 között van. Ajánlatos akkor kávézni, amikor a kortizolszint alacsonyabb, ugyanis ez reggel 8 és 9 közötti időpontban a legmagasabb.

Ha magas kortizolszinttel fogyasztjuk a kávét, akkor úgynevezettkoffeintolerancia alakul ki, ami azt jelenti, hogy egy kávéval nem érjük be, és rögtön egy újabbat kell megigyunk. A kortizol hormon felelős az éber állapot és a figyelem fenntartásáért.

A szakértő, Steven Miller elmondta, hogy a farmakológia szabályai szerint egy adott szert csak akkor kell fogyasztani, amikor szükségünk van rá, különben hatástalan lesz. Sőt egy idő után immunisak leszünk rá, ha mindig ugyanabban a dózisban kapjuk.

Felejtsük el a kora reggeli kávézást, inkább kezdjük a napot egy kis testmozgással, és egy pohár langyos citromos vízzel vagy egy frissítő teával.

Hozzászólások:

4 thoughts on “Ezért ne igyunk kávét reggel 8 és 9 óra között!”

Comments are closed.