Ezeket a hibákat minden nőcsábász elkerüli! Figyelj kivel van dolgod!

Túl korán kiadni az érzelmeket

Az, hogy valaki tetszik, még korántsem egyenlő azzal, hogy szereted is az illetőt. Pláne nem akkor, ha egy nőcsábász bőrébe akarsz bújni! Ha túl korán kimondod a varázsszót, esetleges túlságosan is nyílt lapokkal játszol, akkor megeshet, hogy elveszted a vonzerődet.
Ahogy a férfiak is szeretik a nehezen meghódítható nőket, úgy a nők fantáziáját is megmozgatják az elérhetetlennek tűnő férfiak. Egy kis mértékletes távolságtartás csodákra képes!
200536249-001

Nem figyelni a mondandóra

Egy nő szereti érezni a figyelmet és a törődést, márpedig ezt jól tudja egy nőcsábász. Még ha a legkevésbé sem érdekel, amiről fecseg, akkor is türelmesen meg kell hallgatnod a véleményét, érzéseit.

Sosem mondhatod, hogy nem vagy kíváncsi a mondandójára, mert bár ez vagánynak tűnhet, a nőt bezárkózásra készteti. Legyél türelmes, mert az odafigyelésednek és annak, hogy jó hallgatóság vagy, meglesz a gyümölcse.

Bármit is kérni

Párkapcsolatban ez természetesen nem tilos, de a nőcsábász létben már annál inkább.
Egy vérbeli férfi sosem kér, hiszen éppen attól olyan férfias, hogy mindent önállóan old meg. Függetlenül attól, hogy pénzről, szívességről, vagy kézzel nem fogható dologról van-e szó.
A későbbiekben persze az aranyközépúton maradva nyugodtan kérhetsz a kedvesedtől, de amíg biztos alapokon nem nyugszik a kapcsolatotok, addig ezt el kell felejtened. Sokkal jobb, ha neked tartoznak, mintha te tartozol?

Figyelmetlennek lenni

A nőcsábászok pontosan tudják, mitől döglik a légy. Tisztában vannak vele, miért lehet lehengerelni egy nőt egy szál rózsával, s hogy minden hölgy hercegnőnek érzi magát a város leghíresebb éttermében.
A figyelmesség azonban nem csak ezekben mutatkozik meg, hanem a szexben is. A jó híred előbb odaér, mint te magad, s ha úgy hírlik, hogy odaadó és figyelmes szerető vagy, nem te fogsz versengeni a nők kegyeiért, hanem éppen fordítva.

Mindig készen állni

A halogatás főleg a nők praktikája, de a férfiak esetében is folyton bejön, csak az ösztönök végett az erősebbik nem hajlamos erről lemondani. Pedig a halogatás ugyancsak a tökéletes nőcsábászok trükkje.
A nők úgyis tudják, hogy ?arra? hajtasz, ezért szeretik kéretni magukat. Éppen ezért érzékeltetned kell a kiszemelttel, hogy ha nem adhatod neki azt, amit szeretnél, akkor majd odaadod másnak. Tudsz várni, akarsz is, de nem a végtelenségig.
Persze szolidan kell mindezt előadnod, semmiképpen sem szabad öv alatt célozgatnod, mert az nem hozza meg a várva várt hatást.
Hozzászólások: