Ez történik a testünkkel, ha 28 napig nem fogyasztunk alkoholt

Statisztikák szerint a magyarok több mint évi 13 liternyi tiszta szeszt fogyasztanak, amivel sajnos erősen az élbolyban vagyunk az alkoholfogyasztás nemzetközi mezőnyében. Az alkoholfogyasztás káros hatásairól ódákat zenghetnénk, ám felesleges szócséplés helyett mi inkább most annak jártunk utána, hogy mi történik a testünkkel, ha 28 napon keresztül nem fogyasztunk alkoholt. Az eredmény meglepő.

1 hét

⬛ Az alkoholos italok letétele után az étvágy egyértelműen megnő, ám ez az esetek többségében nem okoz komolyabb súlygyarapodást, mivel az alkoholos italok hatására is több ételt fogyaszt az ember. Elsősorban pszichológiai okai vannak annak, hogy az alkoholt mellőző ember (hasonlóan a dohányzásról történő leszokáshoz) valamivel megpróbálja pótolni az alkoholfogyasztás megvonása után keletkezett űrt, ennek legkézenfekvőbb módja pedig általában a túlzott élelmiszer bevitel. Nem kell azonban feltétlenül az étkezésbe menekülnünk, az alkoholos italokat remekül helyettesíthetjük például gyümölcslevekkel.

⬛ Erős szomjúság. Különösen az édes alkoholos italokról való leszokás után találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy csillapíthatatlan vágyódást érzünk a cukros italok iránt. Ez persze nem véletlen, hiszen az alkohol az emberek többségénél növeli a vércukorszintet, a szervezetünk pedig megpróbálja valahogy pótolni a hirtelen keletkezett „űrt”.

Nehéz elaludni. Különösen azok számára, akik hozzászoktak ahhoz, hogy lefekvés előtt egy-egy sörrel vagy borral könnyítenek magukon a nap végén. Az alkohol egyértelműen felgyorsítja az elalvás folyamatát, ám negatívan érinti annak minőségét.

⬛ Egyes esetekben fejfájás jelentkezhet, ami az alkoholos italok fogyasztásának mellőzéséből fakadó testben bekövetkező súlyos változások egyik velejárója. Ezt számos dolog kiválthatja, a májbetegségtől a magas vérnyomáson át egészen a fájdalomcsillapító hormonok hiányáig (a rendszeresen alkoholt fogyasztó személyen fájdalomtűrése jelentősen megnő), ha ilyet tapasztalunk magunkon, érdemes orvoshoz fordulni a problémánkkal.

2 hét

Regenerálódik a máj. A rendszeresen fogyasztott alkoholtartalmú italok hatására a májsejtek szépen lassan elpusztulnak, helyükön pedig hegek alakulnak ki. A jó hír, hogy a folyamat teljes egészében visszafordítható, ám nagyon sok időbe telik, mire a máj visszanyeri eredeti állapotát.

⬛ Bőrszín változás. Különösen a nők esetében jár ez látványos eredménnyel, az alkohol ugyanis számtalan negatív hatással bír a bőrünkre nézve. Például: kiszárítja a hámréteget, provokálja a korai foltok és ráncok kialakulását.

⬛ Az emésztési folyamatok javulnak. Az alkohol provokálja a savak szekrécióját a gyomornedv összetételében. Magyarul, a gyomor emiatt sokkal lassabban emészti fel az elfogyasztott élelmiszereket. Egyébként, ez az egyik oka annak, hogy az alkoholos italok fogyasztása hatására fokozott étvágy-növekedést tapasztalunk.

⬛ A témában folytatott kísérletek kimutatták, hogy az alkoholról történő leszokás miatt a 2. héten nehezebbé válik a barátokkal történő találkozás. Ennek oka igen egyszerű, a baráti társaságok ugyanis gyakran ülnek össze italozni, egy alkoholról frissen leszokott személy pedig feszélyezve érezheti magát az alkoholt fogyasztó barátai előtt.

3 hét

⬛ A harmadik héten eltűnnek a szem alatti táskák, a zúzódások és az arcon keletkezett duzzanat. Ez azért van, mert a szervezetben lévő folyadék már nem stagnál, és az urogenitális rendszer is ismét jól működik.

⬛ Könnyebb reggeli ébredés. Azt már kiveséztük, hogy alkohol hatására könnyebben megy az elalvás, ám az alvás minősége lecsökken. Ebből egyenesen következik, hogy a reggeli ébredés is sokkal nehezebb az alkoholfogyasztás után, mivel az alvás rendkívül silány minőségű, szakaszos. Az alkoholt fogyasztott személy tulajdonképpen nem is pihen rendesen álmában, éppen ezért az alkoholos italokról történő leszokás után észrevehetjük majd, hogy drámaian megkönnyebbül a reggeli ébredés – immár teljesen kipihenve.

⬛ Az alkoholfogyasztás miatt a nyálkásodás romlik, ami többek között a fogak állapotát is befolyásolja. Ennek megfelelően az alkohol letétele után csökken a fogszuvasodás veszélye, a fogzománc pedig erősödik.

⬛ Az alkohol nemcsak a fájdalmat csökkenti, hanem az íz- és szagreceptorokat is elfedi. A harmadik hét vége felé újra érezni kezdjük az ízeket a szánkban és a finom illatokat az orrunkban.

4 hét

⬛ Túlsúly esetén a testtömeg jelentősen csökken. A nagy átlagot tekintve túlsúly esetén havi 3-4 kilogrammtól szabadulhatunk meg az alkohol letétele után, ráadásul az egészséges életmódra való áttérés is sokkalta könnyebbé válik, ami még további súlyvesztéshez vezethet.

⬛ Az alkohol növeli a vérnyomást. Ha túl gyakran fogyasztunk alkoholt, akkor fennáll a magas vérnyomás veszélye. Azok az emberek, akik egyáltalán nem isznak, jóval kevesebb százalékban szenvednek a magas vérnyomás jelenségétől. Arról nem is beszélve, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata is lecsökken, a pulzus pedig visszatér a normális értéktartományba.

⬛ Az arc és a test bőre sokkal tisztábbá válik. Az aknék és az irritációk eltűnnek. Ennek oka elsősorban a testben található víz egyensúlyának helyreállása és a vérkeringés normalizálása. Az arcszín kitisztul, a pigment foltok fokozatosan eltűnnek.

Produktívabbá válik az ember. Bár a modern kutatási eredmények azt mutatják, hogy az alkoholfogyasztás nincs hatással az agyi funkciókra, egyes kutatási eredmények épp ennek az ellenkezőjét mutatják: a szisztematikus alkoholfogyasztás hatására enyhe duzzanat keletkezik az agyban, az erek tágulása és az oxigénhiányból eredő agysejtek elhalása miatt. Ez a folyamat rendkívül lassú, ám sajnos visszafordíthatatlan.

 

Hozzászólások: