Emberek, akik elfelejtették magukat másokhoz hasonlítani

Bármelyikünknél eljöhet a pillanat, amikor sikeres, gazdag és boldog emberek életét szeretnénk magunkénak tudni azonnal. A csoda viszont akkor következik be, amikor a saját életünket kezdjük el élni, és megtapasztaljuk a bennünk rejlő lehetőségeket. Ha képesek vagyunk a saját erősségeinket felfedezni, utána soha többet nem fog érdekelni minket mások élete.

Újra motiváltak lettek

Ha túlságosan beleássuk magunkat más emberek életébe, könnyedén összezavarodhatunk és elveszíthetjük a fonalat. Nem tudjuk, hogy milyen cselekedetek állnak egy-egy kocsi, ház vagy egyéb tárgyak mögött. Azok az emberek, akik a saját életüket kezdték el építeni, újra motiváltak lettek, mivel önmagukra fókuszáltak, és folyamatosan megtapasztalták, hogy milyen sok mindenre képesek

Rájöttek, hogy mindenkinek más az életútja

A másolás a lehető legrosszabb, amit tehetünk. Az út, amit taposunk, hosszú évtizedek alatt jött létre, nem léphetünk csak úgy rá a másik emberére, hiszen nem tudjuk, hogy mi volt az egyes mérföldköveknél. Az életút a világ legegyedibb dolga, csak a sajátunkat járhatjuk és építhetjük, feltéve ha boldogok szeretnénk lenni, ez benne a csoda.

El kezdtek hinni önmagukban

Amíg a sikeres emberek életével foglalatoskodtak, állandóan a következő kérdések jártak a fejükben: ?Valaki támogathatta őket??, ?Nekem is sikerülni fog elérni mindezt??, ?Hogyan lehet idáig eljutni??? Aztán idővel el kezdtek hinni önmagukban, és utána semmi szükségük sem volt arra, hogy mások életével törődjenek, hiszen elég jónak tartották magukat ahhoz, hogy megvalósítsák a saját álmaikat.

emberek_osszehasonlítás

Kiírtották a türelmetlenséget az életükből

Az összehasonlítás egyik legveszélyesebb mellékterméke a rohanás. Mindent azonnal szeretnék, így felgyorsítjuk a tempónkat annak érdekében, hogy mi is megkaphassuk mindazt, amit a másik ember, de legbelül tudjuk, hogy úgysem fog működni a tervünk. Az életünket higgadtan és türelmesen kell megtervezni, függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk. A kor nem játszik szerepet a saját erőnkből felépített csoda élvezésében.

Boldogok lettek

Ha jól belegondolunk, addig, amíg másokhoz mérjük magunkat, a boldogságunkról teljesen elfeledkezünk. Ezért ők képesek voltak hálásak lenni az apró dolgokért, és a boldogságukat nem bízták az illúziókra. Hisz a legnagyobb önbecsapás az, ha azt mondjuk, csak akkor lehetünk boldogok, ha megkapjuk mindazt, amit más is megkapott.

Elfogadták, hogy ez nem a szerencséről szól

Ugye milyen gyakran halljuk a ?jó időben volt jó helyen? kijelentést? Azt viszont sokan elfelejtik, hogy előtte milyen lépéseket tettek meg azért a sikeres emberek, hogy ?jó időben legyenek jó helyen?? Semmi sem jön magától, rengeteg kudarc, próbálkozás és kemény munka gyümölcseként jelenik meg a sikeresség. A telitalálat a lottón is egy szelvény kitöltésével kezdődött el.

Változott az életcéljuk

Általában, ha csak önmagunkra koncentrálunk, egy teljesen más életcél fogalmazódik meg majd bennünk, mint amit előtte elképzeltünk. Míg valakinek a csillogás, a luxusházak és kocsik töltik ki minden gondolatát, addig fogalma sincs arról, hogy valójában mit is szeretne. Ez csak azután fog bekövetkezni, ha képes lesz megismerni önmagát.

Hozzászólások: