Elárulja a sorsod az anyajegyeid elhelyezkedése! Nézd meg a tiéd miről árulkodik!

A jövendöléssel foglalkozók meggyőződése szerint az apró barna bőrfoltok elárulhatják, hogy mi vár ránk majd az élet bizonyos szakaszaiban, egyesek a sorsunkat, illetve jellemünket is ki tudják olvasni az elhelyezkedésükből.

Íme egy testtérkép, ahol 34 anyajegy van feltüntetve, és amely mindegyikének meg van a jelentősége.

1-es anyajegy
Ez egy olyan emberről árulkodik, aki határozott, képes szembenézni a kihívásokkal. Ez sok esetben nem könnyű, de ezek a próbatételek erősebbé teszik őt. Ez a kitartás pedig sokszor akár csodák megvalósítására képes.

14520603756231_52892282033402_db

2-es anyajegy
Az anyajegyet viselő személy élete olykor nyomasztó, és nehéz is egyben. Sok esetben még az apróbb problémák is elkeserítik, ezért meg kell tanulnia azt, hogy bízzon önmagában és a képességeiben.

3-as anyajegy
Ez a személyiségtípus szereti fitogtatni az erejét és kedveli a kényelmet, a luxust. A fontos emberek társaságát keresi, és mindig igyekszik a középpontban lenni.

4-es anyajegy
Ez az anyajegy két dolgot jelenthet: egyrészt viselőjének figyelnie kell az étkezési szokásokra, másrészt pedig jó hír az, hogy a partnere mélyen szereti önt.

5-ös anyajegy
Összességében boldog életet él, és az előforduló nehézségek sem eget rengetőek, mondhatni jelentéktelenek. Azonban oda kell figyelnie az egészségére.

6-os anyajegy
Egy ambiciózus, szenvedélyes embert „takar” ez az anyajegy, akinek nagyratörő álmai vannak, és nagy dolgokat is képes megvalósítani.

7-es anyajegy
Egy jó, becsületes és tanult emberről árulkodik, akire szinte bármilyen helyzetben lehet számítani.

8-as anyajegy
Ön egy igazán szerencsés ember. Nagyon jó jelnek számít, ha van a hason egy anyajegy. A kitűzött célokat könnyen sikerül megvalósítani.

9-es anyajegy
Ennek is lehet örülni, hiszen viselőjét a szerencse és jólét fogja kísérni egész életében. Annak is megvan az esélye, hogy munkahelyén magas beosztásba kerüljön.

10-es anyajegy
Sok gyerekre számíthat, az életét áldásnak tartja.

11-es anyajegy
Ez a kis folt arról árulkodik, hogy a születendő gyerekek jók, szófogadók lesznek, akik a legnagyobb kincsei lesznek önnek, és akikre igencsak büszke lesz.

12-es anyajegy
Az ön életében minden jól fog alakulni, nem lesznek számottevő zavaró tényezők az évek során. Ennek az anyajegynek örülni kell, hiszen a boldogság szimbóluma.

13-as anyajegy
A sors egy gyönyörű feleséggel, vagy jóképű férjjel fogja megajándékozni, akit egész életében maga mellett tudhat.

14-es anyajegy
Sok szerencse, magas életszínvonal – ezt jelképezi ez az anyajegy.

15-ös anyajegy
Ez a pötty ezen a helyen arra utal, hogy sokat és keményen kell majd dolgozzon a viselője. Semmit sem fog ingyen, könnyedén megkapni.

16-os anyajegy
Sajnos sok esetben nem részesül elismerésben, dicséretben, még akkor sem, ha megérdemelné.

17-es anyajegy
Ennek az anyajegynek a pénzhez van köze, mégpedig egy jelentősebb összegre utalhat, de ezt óvatosan kell kezelni.

18-as anyajegy
Önnek igazából vásárlási mániája van, mondhatni azt is, hogy függő. Egyszer sok pénz állhat a rendelkezésére, máskor meg pont ennek az ellenkezője állhat fenn.

19-es anyajegy
Ez a férfiak esetében szerencsés, mert egy busás örökségre tehetnek szert, ha viszont nőknél jelenik meg ez az anyajegy, az azt jelenti, hogy nem fog sajnos semmit örökölni az asszonyság, hanem csak magára számíthat.

20-as anyajegy
Ez a kis folt arra figyelmeztet, hogy a közeljövőben váratlan nehézségekkel nézhet szembe.

21-es anyajegy
Az ön élete tele lesz változatossággal, kalandokkal, adrenalinnal és utazásokkal. Biztosan nem fog unatkozni.

22-es anyajegy
Ezen sorsjegye arra figyelmezteti, hogy nyugodjon meg, csökkentse a kialakuló feszültséget. Lazítson és ne stresszeljen.

23-as anyajegy
Önnek számít a család, az, hogy gondoskodhasson róluk, és a környezetében élőket is segíti, ha rászorulnak.

24-es anyajegy
Ön egy rendkívül temperamentumos, de egyben szenvedélyes személyiség.

25-ös anyajegy
Népes családot, sok gyereket szeretne, és ennek meg is van az esélye.

26-os anyajegy
Néha másokkal felszínes, az élete olykor nyomasztó is tud lenni, ez egyrészt azért rossz, mert nem tud a problémák megoldásán gondolkodni, dolgozni.

27-es anyajegy
Ön egy olyan személy, aki nehezen tud titkot tartani. Hajlamos pletykálkodni, de ezt nem rosszindulatból teszi.

28-as anyajegy
Van érzéke az üzlethez, csak a pénzzel kell tudjon bánni, mert ha túlköltekezik, akkor abból bajok lehetnek majd.

29-es anyajegy
Ez a kis pont a gazdagságot, a bőséget szimbolizálja. Ön egy igazán szerencsés embernek mondhatja magát!

30-as anyajegy
Ön egy jószívű, remek ember, akihez szintén az ilyen személyiséggel megáldott egyének vonzódnak. Dicséretes képességekkel, tulajdonságokkal rendelkezik.

31-es anyajegy
Nagyon sokat kell dolgoznia, hogy céljait elérje.

32-es anyajegy
Hiányzik önből a motiváció és a szigor, többnyire felszínes, és ez hátrányt jelenthet a szakmájában.

33-as anyajegy
Akik nem ismerik önt, szívtelen, rideg embernek gondolják, de ez nem így van, csak fél kimutatni az érzelmeit.

34-es anyajegy
A szerelem nagyon fontos helyet foglal el az ön életében. Szeret flörtölni azokkal, akiket vonzónak tart.

Hozzászólások: