Egyéjjszakás kaland párti vagy ? 10 íratlan szabály amiről mindenféleképpen tudnod kell!!!

19501702_l-1024x682

Bár az alkalmi együttlét lényege éppen az, hogy spontán és felszabadult légy, ostobaság lenne ész nélkül fejest ugrani a dologba. Van néhány szabály, amelyet igenis illik betartani, hogy aztán a röpke nyári szerelem emléke megfűszerezze, ne pedig rémálomként kísértse a dolgos hétköznapokat.

Vízparti nyaralás, forró nyári esték, finom koktélok és egy jóképű idegen. Tulajdonképpen nem is idegen, hiszen már vagy háromszor szemeztetek, tegnap pedig meghívott egy sütire a szálloda büféjébe. Tudod, hogy Zolinak hívják, és mestersége szerint banki alkalmazott, mármint a való világban. De persze itt, a nyaralás varázslatos szférájában ez teljesen mindegy. Tulajdonképpen el sem tudnád képzelni öltönyben, aktatáskával a kezében, de minek is tennéd, ha a fürdőnaci annyira dögösen áll rajta?

1. Ha kedvet kaptál a dologhoz, és úgy érzed, utólag bánnád, hogy kihagytad, egy percig se gondolkozz rajta. Keresve sem találhatnál jobb helyet és időt az egyéjszakás kalandra, mint a nyaralás, ahol nem ismer senki. Gondolj bele, sehol egy szomszédasszony vagy egy pletykás kolléganő, aki sanda gyanúval méregetné, kit viszel fel magadhoz.

2. Mivel a pasi teljesen idegen, nem pedig egy barátod távoli barátja, esély sincs arra, hogy az ismeretségi körödből bárki tudomást szerezzen az intim részletekről. Ha alkalmi partnered pletykásabb is a kelleténél, utólag dicsekedjen csak, amennyit akar! Mit számít, ha több száz kilométer választ el benneteket?

3. Mielőtt belevágnál, tudatosítsd magadban, hogy kérészéletű kapcsolatod semmiféle kötöttséggel nem jár, természetesen sem a részedről, sem a partnered részéről. Attól, hogy lefekszel vele, nem leszel a barátnője még a nyaralás idejére sem, és azt sincs jogod toporzékolva követelni, hogy ugyan már, maradjon még egy hetet, ha már ilyen szépen alakultak a dolgok. Ha azt követően egy percet sem szándékozik rád áldozni a szabadságából, az is az ő döntése, amelyet egyszerűen el kell fogadnod. Viszont az érem másik oldala, hogy neked is ugyanilyen jogaid vannak.

4. Ne várd azt, hogy átlagon felüli együttlétben lesz részed! Persze az újdonság varázsa meg az izgalom fokozza a hangulatot, azonban semmi garancia nincs arra, hogy partnered ezen a téren valami olyat alakít, ami eddig csak a legvadabb fantáziáidban létezett. Mivel semmit sem tudsz a pasiról, tulajdonképpen zsákbamacskát viszel az ágyadba. Ha viszont nincsenek előzetes elvárásaid, csalódni sem fogsz, legfeljebb kellemesen.

5. Összefügg a témával az alkohol kérdése is. Persze egy bizonyos mértékig jó, ha oldódik a hangulat, a túl sok alkohol fogyasztása azonban jelentősen csökkenti a aktus teljesítményt, valamint késlelteti az orgazmust. Ráadásul nem túl rózsás a helyzet, ha másnap az égvilágon semmire sem emlékszel, azt sem tudod, hol vagy, és csak reménykedni tudsz, hogy melletted Zoli fekszik, nem pedig az egyik félnótás haverja?

6. Védekezz! Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy igenis követeled meg alkalmi partneredtől az óvszer használatát! Értelmes ember belátja, hogy ez mindkettőtök érdeke. Persze ott vannak a felfokozott indulatok, no meg a pillanat heve, de ilyen esetben egyszerűen nincs kibúvó! Ha a pasi tiltakozik, egyszerűen hagyd faképnél. Nem csupán a nem kívánt terhességről van szó, hanem a nemi úton terjedő betegségekről is, melyektől az önmegtartóztatáson kívül egyedül az óvszer képes megvédeni. Nem valószínű, hogy a szép emlékek mellé valami fránya betegséget is szeretnél hazavinni.

7. Maradj a realitásnál, és felejtsd el az érzelmeket, mert az egyéjszakás kalandhoz bizony nem sok közük van. Soha ne mondd a partnerednek, hogy szereted, és ne is várd, hogy ilyenekkel traktáljon. Hogy szerethetnétek egymást, mikor alig ismeritek a másikat? Viszont mondhatod, hogy szimpatikus, aranyos, kedves, vonzó, és hogy ?érti a dolgát?. Ilyen esetben ezek a helyénvaló bókok.

8. Az alkalmi kalandok fogalomkörébe általában nem fér bele az utójáték, az összebújás vagy a közös alvás. Ha te vagy a vendég, az együttlét után illik távoznod. Ne várd meg, míg megkérnek erre, vagy esetleg kitessékelnek az ajtón. Ha ez valahogy elmarad, és idegen ágyban ébredsz, igyekezz észrevétlenül kilopózni. Ne felejtsd el, kora reggel senki nem olyan vonzó, mint a romantikus gyertyafényben. Se te, se ő. Ha viszont te vagy a házigazda, az aktus  után nyugodtan közölheted partnereddel, hogy korán szeretnél kelni, ebből érteni fogja a célzást. Ha esetleg marasztalod, reggel neked kell gondoskodnod valami harapnivalóról.

9. Alkalmi kaland esetén sohase vedd komolyan az elhangzó ígéreteket, és nem utolsósorban te se ígérgess alaptalanul! Az olyan szöveg, mint a ?majd felhívlak?, ?majd jelentkezem?, csupán felesleges szócséplés, főleg, ha mindketten tisztában vagytok vele, hogy a dolog kizárólag a együttlétről szólt, vagy ha az újabb találkozásra nincs is lehetőség. Sokkal korrektebb egyszerűen azt mondani: ?Igazán jól éreztem magam.?

10. Az egyéjszakás kalandot gyakran követi bűntudat. Ha téged is megtalál, igyekezz minél hamarabb felülkerekedni rajta. Elvégre utólag már úgysem írhatod át a történteket, és minek is tennéd? Ha más előnyöd nem is származott a dologból, legalább szereztél egy nagy adag tapasztalatot, ami bizonyos oldalról nézve megfizethetetlen. Ha viszont még jól is alakult a dolog, nyaralásod színhelyére mesebeli szigetként fogsz emlékezni, ahova olykor, főleg majd a hideg téli napokon vissza-visszahúz a szíved.

Hozzászólások: