EGY HÓNAPIG NAPONTA 3,5 LITER VIZET ITTAM MEG. ÍME MIT TAPASZTALTAM!

A következőkben egy New Yorkban élő fiatalember beszámolóját olvashatjuk, aki 30 napon keresztül napi 3,5 liter vizet ivott meg.

Mikor eldöntöttem, hogy egy hónapig naponta 3,5 liter vizet fogok meginni, arra számítottam, hogy szebbé válik a bőröm, több lesz az energiám, stb, és így is lett. De a vízivásban az is közrejátszott, hogy a cég, ahol dolgozom, kötelezett arra, hogy megigyak ennyi vizet naponta. Nos, nézzük, hogy mi történt velem.

 

ELSŐ NAP

Tulajdonképpen nem szoktam folyadékból, főleg vízből 3,5 litert naponta meginni, azt sem tudom, hogy hány pohár víz jön ki ennyi mennyiségből. Szóval azt találtam ki, hogy egész nap mindenhova magammal viszek egy kancsót, és addig töltöm a vizet az üvegből, míg el nem fogy. Kicsit furcsa volt, de nem volt annyira nehéz.

ÖTÖDIK NAP

Húsz percenként pisilnem kell. Ennek ellenére megszerettem a vízivást, habár azért nem könnyű még mindig letolni napi 3,5 liter vizet, annak ellenére, hogy a szervezetem több mint 60 százaléka vízből áll. Akarni kell! Inkább akkor iszok, mikor nem vagyok szomjas, habár szinte sosem vagyok az, mert teljesen úgy érzem, hogy tele vagyok vízzel. Kevesebbet eszem, és húsz percenként pisilnem kell. A kollégáim azt gyanítják, hogy biztosan drogproblémáim vannak, mert rengetegszer ki kell mennem a mosdóba.

TIZEDIK NAP

Talán sármosabb vagyok? Úgy érzem, valami történik. Inkább reggelente észlelek változást. Korábban kávét kellett innom, hogy beindítsam magam, de mostanában úgy érzem, hogy felfrissülten ébredek, és az energiaszintem is magasabb, mint volt. És ez jó! És ha a tükörbe nézek, azt látom magamon, hogy jóképű vagyok, és mintha izmosabb is lennék.

TIZENÖTÖDIK NAP

Egy igazi energiabomba lettem. Alig iszok kávét, pedig azelőtt 2–3 bögrével is elkortyoltam. Mikor esténként szaladok, sokkal könnyebbnek érzem magam, és tovább is bírom a tempót. Jobban alszok. Ami még fontos: nagyon szomjas tudok lenni, ha nem iszok elég vizet, tehát a szervezetem megszokta a napi 3,5 litert.

HUSZADIK NAP

Az emberek azt mondják, hogy boldogabbnak tűnök. Nem tudom, talán így van.

HUSZONÖTÖDIK NAP

Továbbra is sokat kell pisilnem, ami szinte teljesen átlátszó. A barátnőm szerint a bőröm is jobban néz ki. Be kell vallanom, hogy jobban is érzem magam a bőrömben. Mostanra már probléma nélkül legurítom a vízadagomat.

HARMINCADIK NAP

Vége a kihívásnak, a vízivó kúrának. Sokszor vagyok szomjas, és pisilnem is sokszor kell. Olyan vagyok, mint a nagyapám, csak annyi különbséggel, hogy sokkal jobb formában vagyok mint ő, és mint bármikor életem során. Rájöttem arra is, hogy eddig nagyon kevés vizet ittam. Azonban nem kell egyből 3,5 litert meginni, mert van akinél ez gondot okozhat, de a nap 2 liter vizet meg kell próbálni meginni. Ezt tudom tanácsolni.

 

Hozzászólások: