Az FIA közleménye Bianchi állapotáról

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kiadta hivatalos sajtóközleményét Jules Bianchi balesetével és a francia versenyző állapotával kapcsolatban.

Jules-Bianchi-receives-urgent-medical-treatment-after-crashing

A közlemény szövege:?A futam 42. körében Adrian Sutil elveszítette uralmát versenygépe felett, ami a hetedik kanyar mellett található gumifalnak ütközött. A pályamunkások meglengették a sárga-piros csíkos zászlókat, így figyelmeztetve a versenyzőket a veszélyre. A sérült autót biztonságos helyre, a védőkorlát mögé szerették volna vontatni, eközben Jules Bianchi is elveszítette uralmát versenygépe felett, átcsúszott a bukótéren és eltalálta az egyik traktor hátsó részét.

Miután a sportbírók jelentették, hogy a versenyző megsérült a helyszínre orvosi csapatokat küldtünk és a biztonsági autót is a pályára rendeltük. Ezt követően egy a kiszabadítással foglalkozó egységet küldtünk a helyszínre, valamint a mentőket.

A versenyzőt kiszabadították az autóból, bevitték az orvosi központba, majd a Mie Egyetemi Kórházba szállították.

Itt a CT vizsgálatok megmutatták, hogy komoly fejsérülést szenvedett. Jelenleg operálják, ezt követően pedig az intenzív osztályon tartják majd, ellenőrzés alatt. A kórház, amint lehet újabb közleménnyel jelentkezik.?

Hozzászólások:

One thought on “Az FIA közleménye Bianchi állapotáról”

Comments are closed.