Autós szafari park nyílik Szadán

Május 1-én megnyitják Magyarország első autós Safari Parkját Szadán. A Magyar Nemzeti Cirkusz állatait lehet közelről, biztonságosan megtekinteni.

A koronavírus miatt nagyon nehéz helyzetbe került a Magyar Nemzeti Cirkusz és a Richter Flórián Cirkusz, bevételi forrás nélkül maradt a két társulat. Adománygyűjtés helyett sajátos megoldással igyekeznek gondoskodni a két cirkusz közel 100 állatának eltartásáról.

Május 1-jével megnyitják Magyarország első autós Safari Parkját Szadán, ami ifj. Richter József régi nagy álma volt.

Az 5 hektáros területen, ahol közel 100 állat van gyönyörű környezetben a nézők saját autójukkal a cirkusz állatai, többek között zsiráfok, elefántok és zebrák között haladhatnak. Az útvonal 30-40 perc alatt megjárható, megállni is lehet.

Természetesen járványügyi szempontból is megfelelnek mindennek. Saját autóját nem hagyhatja el senki, így ezáltal nincs kapcsolat az emberek és a vendégek között sem. Ez a lehetőség a jelenlegi korlátozások betartása mellett biztosítja az emberek „kimozdulását” úgy, hogy egymást nem fertőzik, de ezzel mégis kicsit kiléphetnek a közösségi életbe, kontaktus nélkül.

Mindez megoldást nyújthat az állatok fenntartására és egy hatalmas élmény a nézőknek.

Gyerek jegy 14 éves korig: 1500 Ft
Felnőtt jegy: 2000 Ft

A Safari Parkot mindenki csak saját autójával veheti igénybe.


Forrás

Hozzászólások: