Amikor gyógyulnak gondolataink

Köztudott, hogy gondolatvilágunk szoros kölcsönhatásban van érzelmi világunkkal és fordítva. Gondolataink sokoldalúsága megannyi érzelmet indít meg bennünk, és hirtelen feltörő, heves érzelmeink néha összezavarják, feje tetejére állítják gondolatinkat.

2015-09-26_114136

Elménk állandóan aktív, minden egyes pillanatban gondolatok bukkannak fel benne, lehetetlen mindegyikre odafigyelni, mindegyiknek fontosságot adni, mert olyan gyorsasággal váltakoznak bennünk maguktól, megjelennek s hamar eltűnnek, helyettük mások bukkannak fel, hogy egyszerűen képtelenség mindegyiknek külön-külön jelentőséget tulajdonítani, odafigyelni rájuk. Nagyon fontos megérteni, hogy ez természetes.

Ez az elme természetes működése. Így működik az elme ? állandóan gondolkozik valamin, véleményt fogalmaz meg, ítélkezik, magyaráz, tervez, morfondírozik valamin, agyal valamin ? ez a ?hang? a fejünkben, ami állandóan csak mond és mond éjjel-nappal, vitatkozik velünk néha, szid, vagy visszaigazol, helyesel, megdicsér, vagy éppen kimagyaráz és kifogásokat keres.

Elménk nem válogat. Nem válogatja meg, hogy most melyik is legyen a következő gondolat, s főleg azt nem, hogy milyen minőségű, kivétel akkor, amikor saját magáról van szó, nem rólunk, hanem a saját önigazolásáról, úgymond saját magának magyarázza a ?bizonyítványát?, védekezik, s ilyenkor addig képes magyarázni, amíg ő meg lesz elégedve, nem veszi figyelembe, hogy így elzárkózunk az egész világtól, vagy megbántjuk szeretteinket, az nem számít, csak ő legyen nyugodt. Ez ő.

Egy hatalmas megfoghatatlan mozgatórugó, életünk, emberi mivoltunk szerves része, ami néha átveszi az irányítást, szeretne az ?automata pilótánk? lenni, de mindig arra vár, hogy jobban megismerjük működését, felfedezzük, jobban megértsük, mert akárcsak lelkünk, szívünk, testünk és szellemünk ? kiváló ?másodpilóta? tulajdonságokkal rendelkezik, és kár lenne megfosztani önmagunkat még egy remek társtól ebben az életutazásban.Kicsit furán hangzik, de a gondolataink nagy részét megtanuljuk, nem saját gondolatok.

Életünk során, annak függvényében, hogy mit tapasztaltunk meg, megtanuljuk, hogyan gondolkozzunk önmagunkról, a világról, az emberekről, az élet törvényeiről, sőt, még gondolkozni is megtanítanak iskolában, családban, a társadalomban. Például, ha otthonról állandóan úgy búcsúzol el gyermekedtől, hogy ?aztán vigyázz magadra, fiam?, a gyermek sok esetben nem azt tanulja meg, hogy te aggódsz érte, hanem, hogy nincsen biztonságban, állandóan résen kell legyen, félnie kell s vigyázni magára, és persze későn is fog felnőni a gyermek, ha állandóan eszébe juttatod, hogy még mindig te kell megmond neki, hogy vigyázzon magára, nem bízol benne annyira, hogy tudod, hogy vigyázni fog magára anélkül, hogy mindig elmondanád, bizony-bizony sok ilyen harminc-negyven éves gyermekkel találkoztam.

Minden gondolat rendelkezik a maga érzelmi töltetével, amit magunkban hordozunk életünk során. Magad is tapasztaltad, hogy szeretteidre gondolva, szép közös élményekre, egy szép tájra, ahol jól érezted magad, édesanyád finom vasárnapi húslevesére gondolva, nyugodtság tölt el, béke, hála, szeretet, stb. De jusson eszedbe valaki, akire neheztelsz, haragszol, megbántott, akinek nem tudsz megbocsájtani, s máris gondolatvilágod beszűkül, csak az a fájdalom, sérelem, neheztelés élvez előnyt gondolati és érzelmi szinten, hiába, hogy ott volt az előbb a finom húsleves illat emléke az elmédben.

A sorrend a következő: adott egy bizonyos struktúrával, tapasztalattal, személyiséggel rendelkező egyén, akivel történik valami, megjelenik a gondolat, ennek következtében az ennek megfelelő érzelem, és erre a megfelelő válasz, cselekvés, úgymond reakció. A kognitív-viselkedés tudományokban elmélyülő tudósok, kutatók elméletei ezen az egyszerű sorrenden alapszanak, és az egyik hipotézisük az, hogy, ha megváltozik az alapgondolat, ennek következtében megváltozik az érzelemtöltet és a viselkedésmód bizonyos helyzetekre, ingerekre. Ez az objektív, megfogható, bizonyítékokon alapuló tudomány.

Nem hiába szokták mondani, hogy ha azt szeretnéd, hogy megváltozzon a világod, az életed, akkor változtasd meg a gondolataidat. Ez sok esetben nagy erőfeszítést és főleg kitartást igényel, hiszen vannak visszatérő automatikus gondolataink, rejtett gondolataink, amiket fel kell fedezni, meg kell ismerni, fel kell fedezni, hogy milyen következményekkel bírnak, főleg a nagyon aktív gondolatok, amiknek nagy fontosságot, figyelmet tulajdonítunk, amelyek instant kapcsolnak be bennünk heves érzelmeket és reakciókat, tehát sok türelem, kitartás, egy kis segítség is néha, de nem lehetetlen, s valóban, az ember élete gyökeresen képes megváltozni, mert annyi mindent nem tudunk megváltoztatni ebben az életben, a világban, de azt, hogyan gondolunk ezekre a dolgokra, eseményekre az viszont igen.

Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem ez ennyit mond: létezik a lelkem, a szellemem, a testem és elmém, mindegyik az élet megnyilvánulása és él, és nem létezhetnek egymás nélkül, kiegészítik egymást és segítik egymást és engem, hogy valódi lényem megtapasztalhassa ebben az életben az élet megannyi megnyilvánulását, és közelebb engedjem magam az élethez, lelkemhez, szellememhez, testemhez és elmémhez, embertársaimhoz.

Az elme tele van megannyi változatos gondolattal többek közt, és vannak olyan gondolatok, amelyek ha nem kapják meg a maga helyüket elménkben, akkor legtöbbször máshol keresnek helyet, megbetegítve testünket, kapcsolatainkat, életminőségünket, és ezek azok a gondolatok, amik gyógyulásra szorulnak, de nem azért mert betegek lennének, hanem mert eltávolítanak önmagunktól, embertársaiktól, az élet megtapasztalásától. Ami újra megteremtheti az egyensúlyt elménkben az nem más, mint a gyógyító gondolat, ami a lelkünkből, szívből jön, és nem elménkből, de elengedhetetlen a gyógyuláshoz.A gondolatom, érzelmem a legjobb barátom

Ahhoz, hogy gyógyító gondolatot teremtsünk, elménket el kell csendesíteni, mert a gyógyító gondolat lelkünkkel s szívünkkel rezonál, az az igazi, onnan tudjuk, hogy igaz. Elménk állandóan működik, sosem nyugszik, mindig tele van ilyen-olyan gondolatokkal, s figyelmedre éhes. Ha egy gondolatod figyelmeddel ?eteted? erősebbé teszed, felerősíti önmagát, és jobban fog hatni rád és érzelmi világodra, a többi gondolatot szinte kizárja. Ezért olyan fontos, hogy tudd megválasztani, hogy milyen gondolatnak szentelsz figyelmet, melyiknek tulajdonítasz fontosságot, mert uralkodni fog rajtad, s nem mindegy, hogy ennek következtében állandóan félelemben, feszültségben, haraggal, rosszkedvvel éled le az életed vagy megbékélve.

Nagyon fontos megértened és elfogadnod (ha tudod), hogy nincs semmi baj az elméddel, ő így működik, termeli a gondolatokat, figyelemre éhes, ez ő, ne hibáztasd emiatt ? ismerd meg, barátkozz meg vele! Ennek a legjobb módja, ha ?kettőt hátralépsz? s megfigyeled. Olyan ez, mint, amikor az állomáson álldogálsz s jönnek, mennek a vonatok, s állandóan hol fel szeretnél szállni egy vonatra, hol egy távozó vonat után bámészkodsz, de azt se tudod milyen állomáson vagy.

Ha megismered az állomást jobban, ha figyelmedet nem vonja el folyton a vonatok érkezése és távozása, engeded, hogy tegyék a dolgukat, megtudhatod honnan jönnek a vonatok, merre mennek, mit szállítanak, melyikre érdemes felszállni, mert én is inkább egy kényelmes vonatra szállnék, mint egy tehervonatra, körbenézhetsz, hogy mi vagy ki van még az állomáson, sőt, még új járatot is indíthatsz, ami a rég vágyott helyre vihet. Megfigyelheted, hogy ki a mozdonyvezető, ki a jegycsípő, de egyelőre csak figyeld meg az állomást, mert az az elméd, ahova érzelmeink, vágyaink, félelmeink, tapasztalatink vezette gondolatok érkeznek s távoznak.

Így figyelve a ?kis állomásod? láthatod, hogy te nem vagy egy vonat sem, de még az állomás sem. Ezt úgy nevezik, hogy ?ne azonosulj az elméddel?. Ha jön egy vonat, amin azt írja, hogy ?egy senki vagyok?, s te fel szállsz erre a vonatra, akkor elvisz téged a szomorúságba, megkeseredettségbe, reménytelenségbe, önsajnálatra. Fontos tudnod, hogy te nem a vonat vagy, csak éppen ezen utazol, ezen a gondolaton lovagolsz, erre nem érdemes felszállni, mert sötét, kifürkészhetetlen utakra visz. Szállj le róla azonnal! Vannak vonatok a kis állomásunkban, amelyeket már ki kell venni a forgalomból, mert lehet, hogy egykor jó helyre vittek s nem volt más vonat, de most már haszontalanokká váltak, terméketlenné s nem vezetnek sehova. Bizony, vannak régi, berögzött, idejét múlta gondolataink is, amikről le kell tudjunk mondani.

Végy egy pár mély levegőt, s így kicsit visszalépve gondolatvilágodból, elmédből, csak figyelve azt, tudatában léve gondolataidnak és érzelmeidnek, megbarátkozhatsz velük, nem fognak többet bántani. Megjelennek a gyógyító gondolatok, amiket lelked, szíved küld neked, ebben a csendben meghallhatod őket, érdemes őket beengedni elmédbe, helyet adni nekik is, és őket felerősíteni. Ezek a gyógyító gondolatok sosem kezdődnek tagadással és nem tartalmaznak tagadást. Például, ?ne félj? nem gyógyító gondolat, inkább egy buzdító minőségű, viszont a ?bátor vagy, erős vagy? sokkal erősebb, mert most vagy bátor és erős.

A gyógyító gondolatok, érzelmek valóban gyógyítanak ? testünket, kapcsolatainkat a világgal, hitünkkel, istennel, a szeretettel, embertársainkkal, az élettel. Legtöbbször a megbocsátással, elengedéssel, együttérzéssel, megértéssel, elfogadással, szeretettel, hálával kapcsolatosak. Könnyebbé, nyíltabbá varázsolnak, leveszik rólunk a ?szemellenzőnket?, kitágítják lelkünk, szívünk, elménk, így már megtapasztalhatjuk, hogy lehet, nem is olyan félelmetes, fájdalmas, ijesztő az a gondolat, ami annyira gyötört s lefoglalt, új lehetőséget és új nézőpontot nyújtanak.

És ezt a gyógyulást valóban érezzük, de nem úgy, mint amikor elménk visszaigazolja önmagát és ideiglenesen megnyugszik, hanem amikor a lélek és a szív is nyugalommal, békével, szeretettel, hálával visszacseng lényünkben ? ezt környezetünk is megérzi, nemcsak mi, és így lassan-lassan megváltozik, gyógyulni fog a világunk is.

Birtalan Katalin

Hozzászólások:

One thought on “Amikor gyógyulnak gondolataink”

Comments are closed.