Aki nem tud megbocsátani, csak magának árt!

Sohasem értettem, hogy hogyan tud valaki akár egy életen keresztül sérelmeket hordozni, sőt azon gondolkodni, hogyan álljon bosszút. Ha valaki megbánt, vagy valami rosszat tesz nekem, én pár perc, óra, nap, vagy hét – attól függően mennyire mély a seb – múlva már elengedem ezt a negatív érzést, nem tudom magammal cipelni. Meg minek is?

Biztos vagyok benne, hogy ahogy a mondás tartja, Isten nem bottal ver és mindenki visszakapja azt, amit elkövetett, legyen az jó vagy rossz cselekedet. Ám nem mindenkinek megy a megbocsátás és vannak olyanok is akik nem is akarnak megbocsátani és a bosszút édesnek tartják.

Prof. Dr. Bagdy Emőkének, a téma egyik legelismertebb hazai szakértőjének állítása szerint ezeknek a terheknek a cipelése lassú és alattomos módon megbetegít minket. És azt se felejtsük, hogy ha megtagadjuk magunktól a megbocsátás esélyét, továbbra is áldozatai maradunk annak, aki megbántott, kihasznált minket, hiába a bosszú.

Ahogy Buddha is mondta:

“Ha magadban tartod a haragot az olyan, mint mikor egy égő szenet fogsz meg azzal a szándékkal, hogy valakinek sérülést okozz vele; azonban te leszel az, akit megéget.”

Megbocsátani egy mély sérelmet, vagy elengedni azt, aki/ami még nagyon fontos nekünk sokszor emberpróbáló feladat. A professzor asszony régóta azon dolgozik, hogy segítsen abban, hogy képes legyen bárki akár évek, évtizedek óta hordozott lelki terheket is letenni, belülről felszabadulni és tovább lépni.

Hozzászólások: