A SZERETET CSÖKKENTHETI A VÉRNYOMÁST, SEGÍTHET MEGELŐZNI A DEPRESSZIÓT ÉS GYÓGYÍTHATJA A SEBEKET

A New York-i Egyetem tanára megfigyelte olyan emberek agyát, akik a szeretet különböző szakaszaiban vannak, hogy megértse az érzelmek mechanizmusának hatását az emberi egészségre és rájött, hogy a szeretet dopamint szabadít fel az agyban. A dopamint egy neurotranszmitter, mely hatással van az örömre és motivációra. Hasonlóképp, mint például egy ember sok pénzhez jut.

NÉZZÜK A SZERETET JÓTÉKONY HATÁSAIT:


1. Szeretet: Kevesebb orvos látogatás

A tanulmányok egyik legszembetűnőbb megállapításai, hogy a kapcsolatban élő emberekkevesebbszer látogatják az orvosokat és az átlagos kórházi tartózkodási idő is rövidebb.
A legjobb logikai magyarázat az lehet, hogy az evolúció során kialakult, hogy az emberek szorosan összefonódott társadalmi csoportokban éljenek. Ha ezt nem kapják meg, a biológia rendszer túlterheltté válik.”
Egy másik elmélet szerint a jó kapcsolatban élő emberek jobban vigyáznak magukra. A társunk jobban motiválhat például az egészségesebb életmódra, mely egy idő után szokássá válik, így kevésbé betegszünk meg.

2. Szeretet: Kevesebb depresszió és függőség
A tanulmány szerint egy jó kapcsolat csökkenti a depressziót mindkét félben.Ez az eredmény nem meglepő, Reis szerint, mert a társadalmi elszigeteltség egyértelműen kapcsolódik a depresszióhoz. Ami érdekes, az az, hogy a házasság szintén hozzájárul például a súlyos alkohol-vagy kábítószer fogyasztás csökkenéséhez, különösen a fiatalok körében.

3. Szeretet: Csökkenti a vérnyomást
A boldog házasság jót tesz a vérnyomásnak. A kutatók megállapították, hogy a boldog házasságban élő személyeknek volt a legjobb vérnyomásuk, és őket a szinglik követték. A boldogtalan házasok résztvevői körében voltak a legrosszabbak az eredmények.
Reis szerint ez a tanulmány jól illusztrálja, hogy a házasság mennyire befolyásolja az egészséget.

4.Szeretet: Kevesebb szorongás
Amikor a szorongásról van szó, a kutatók azt tapasztalták, hogy a stabil kapcsolat olyan jó, mint egy új szerelem. MRI vizsgálatok alapján, melyben a stabil és az új kapcsolat elején járók agyát vizsgálták, azt találták, hogy mindkét csoportnál az agynak az a része, melyet az intenzív szeretettel társítanak erős aktivitást mutatott.

 

5. Szeretet: Természetes fájdalom kontroll
A tanulmány melyet 127 ezer felnőtt részvételével végeztek, azt tapasztalták, hogy a házas emberek kisebb valószínűséggel panaszkodnak fej- vagy hátfájásra; a stabil kapcsolatban élő párok jobban aktiválják az agy azon részét, mely kontroll alatt tartja a fájdalmat.

6. Szeretet: Jobb stressz kezelés
Ha a szerelem segít az embereknek megbirkózni a fájdalommal, mi a helyzet más típusú stressz esetében? Aaron azt mondja, hogy van bizonyíték arra, hogy kapcsolat legyen a társadalmi támogatás és a stressz kezelése közt. ” Ha stressz helyzetben találjuk magunkat, akkor jobban birkózunk meg vele, ha megvan annak a személynek a támogatása, aki szeret bennünket”.

Egy egyszerű kéz megfogása, átölelés, provokálja az oxytocin hormontermelődést, amely csökkenti a stresszt, a vérnyomást, javítja a hangulatot és a fájdalom érzésének enyhítésében is szerepe van, állítja egy North Carolina-i Egyetem kutatása.
Amint Julian Holt-Lanstad (egy pszichológus professzor) írja: ” A kapcsolat segít harcolni a stressz ellen. A partner garantálja az érzelmi támogatást.”

7. Szeretet: Kevesebb megfázás
Mint láthattuk a szeretetteljes párkapcsolat segít a stressz, a szorongás és depresszió csökkentésében. És az is tény, hogy erősíti az immunrendszert. A kutatók megállapították, hogy a pozitív érzelmek segítenek a megfázás vagy influenza elkerülésében. A tanulmányban olyan személyek vettek részt, akik boldogok és nyugodtak valamint idegesek, ellenségesek vagy depressziósak voltak.

8. Szeretet: Gyorsabb gyógyulás
Egy pozitív kapcsolatnak ereje van még a sebek gyógyulásában is. A kutatók által végzett tanulmányok szerint (buborékfólia sebek), a boldog házastársaknál a sebek majdnem kétszer olyan gyorsan gyógyultak, mint azoknál, akik ellenségesek, ridegek voltak egymással szemben.

9. Szeretet: Hosszabb élet
Egyre több kutatás mutatja, hogy a házas emberek tovább élnek. Az egyik legnagyobb tanulmány melyet a ’90-es években végeztek, a kutatók megállapították, hogy azok az emberek, akik soha nem voltak házasok 58%-al nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint a házasok.
A tudós a kölcsönös gyakorlati támogatással, a pénzügyi előnyökkel és a gyerekekkel magyarázza ennek okait.
A házasság segít elhárítani az elszigeteltség érzéseit. ” A magány társul a bármely okból bekövetkező halálozáshoz.” Más szóval, a házas emberek tovább élnek, mert szeretve érzik magukat és kapcsolódnak a másik félhez.
A tudóst javasolja, hogy azok a személyek, akik elváltak, nem élnek kapcsolatban vagy még csak nem is szerelmesek, törekedjenek arra, hogy a szeretet hiányt pótolják a szoros baráti-, rokoni kapcsolatokkal, mely akár 50%-al is növelheti a túlélés esélyét. Az elvált emberek szenvednek, mert a válás rossz hatással van az egészségre.

10. Szeretet: Boldogabb élet
Úgy tűnik, hogy a szeretet legnagyobb előnye az öröm. De a kutatások sajnos még kezdeti stádiumban vannak, hogy megvizsgálják, mennyire erős lehet ez a kapcsolat. Egy tanulmány szerint azonban már látszik, hogy a boldogság jobban függ a kapcsolat minőségétől, mint a jövedelmi szinttől. És így van egy tudományos bizonyíték arra, hogy legalábbis bizonyos szempontból, a szerelem, a szeretet ereje kiszorítja a pénz hatalmát.

Hozzászólások: