A professzor megkérdezte egyik diákját, hogy szerinte ‘Létezik Isten?’ A válasz mindenkit meglepett!

Egy professzor megkérdezte az egyik tanítványát, hogy szerinte létezik-e Isten! Olvasd el a megdöbbentő beszélgetést, ami egy rendkívüli meglepetéssel ér véget.

Egy filozófiát oktató professzor egy neves egyetemen a tudomány és Isten közötti kapcsolatot firtatta. Ahogyan sétált a padok között, az egyik hallgatótól megkérdezte:

Professzor: Maga keresztény?

Tanítvány: Igen, uram.

Professzor: És hisz Istenben?

Tanítvány: Természetesen igen

Professzor: Maga szerint Isten jó?

Tanítvány: Biztos vagyok benne.

Professzor: Isten mindenható?

TanítványIgen!

Professzor: Az öcsémet legyőzte a rák…úgy is, hogy Istenhez fohászkodtam, hogy mentse meg. A többségünk segítene egy rákos embernek. De Isten nem tette. Hogy állíthatja azt, hogy Isten jó? Hm?

A tanítvány nem válaszolt

Professzor: Nem tud erre mit mondani, ugye? Akkor kezdjük elölről. Maga szerint Isten jó?

Tanítvány: Igen.

Professzor: A Sátán jó?

Tanítvány: Nem!

Professzor: Honnan származik a Sátán?

Tanítvány: Istentől…

Professzor: Így van. Mondja meg nekem…létezik rossz ezen a földön?

Tanítvány: Igen.

Professzor: A rossz mindenütt ott van, igaz? És Isten teremtett mindent. Így van?

Tanítvány: Igen.

Professzor: Akkor…ki is teremtette a rosszat?

A tanítvány némát ült a padban.

ProfesszorLéteznek betegségek? Létezik erkölcstelenség? Gyűlölet? Szegénység? Ezek ismerősek mindenki számára, úgy-e?

Tanítvány: Ismerősek, uram.

Professzor: És ki teremtette mindezt?

A tanítvány ismét nem felelt.

ProfesszorA tudomány azt mondja, hogy 5 alapérzék van, amellyel képesek vagyunk feldolgozni a környezetünkből jövő ingereket. Mondja meg nekem, látta már Istent?

Tanítvány: Nem, uram.

Professzor: Hallotta valaha Istent?

Tanítvány: Nem, uram.

Professzor: Érezte, megízlelte, megszagolta valaha Istent?

Tanítvány: Attól tartok uram, nem.

Professzor: És mégis, magas hisz Benne.

Tanítvány: Igen!

Professzor: A tudomány jelenlegi állása alapján, Isten nem létezik. Erre mit mond?

Tanítvány: Semmit! Nekem meg van a hitem.

Professzor: Igen… a hit. Ezzel is meggyűlt a tudománynak a baja…

Tanítvány: Professzor úr, érzett már bizsergő melegséget a mellkasában?

Professzor: Igen.

Tanítvány: Hát hideget?

Professzor: Azt is igen.

Tanítvány: Nem uram…olyan nem létezik! Érezhetünk langyosságot, kis melegséget, nagyon nagy melegséget, hőséget, vagy olyan is előfordul, hogy egy fikarcnyi meleget sem érzékelünk. De a hideget nem lehet érezni. A fizika törvényei szerint, amit mi hidegnek érzünk, az nem más, mint a melegség hiánya. A hideg nem a meleg ellentéte, professzor úr, hanem a meleg hiánya. A hideg csak egy kifejezés, amit arra használunk, hogy leírhassuk a melegség érzetének hiányát. Na és, sötétség létezik?

Professzor: Igen! Hogy lehetne nappal, ha nincs sötétség?

Tanítvány: Ismét téved, professzor úr. A sötétség nem más, mint a fény hiánya. A fény lehet halvány, erős, vagy időszakos, de ha semmi fény nincs, akkor azt nevezzük sötétségnek. Valójában nem létezik sötétség, nem tudjuk a sötétséget még sötétebbé tenni.

Professzor: Hova akar ezzel kilyukadni?

Tanítvány: Uram, szerintem az ön filozófiai premisszái hibásak.

Professzor: Hibásak? Meg tudja magyarázni, hogy miért?

Tanítvány: Uram, ön azt mondja, hogy létezik élet és létezik halál, meg, hogy van jó Isten, meg van rossz Isten. Uram, a tudomány nem képes megmagyarázni a gondolatok menetét, a tudomány az elektromosságot és a mágnesességet alkalmazza, de azt sem látta senki szabad szemmel, akkor hogyan lehetne egy gondolat, egy hitbeli meggyőződés működését meghatározni. A halál nem az élet ellentéte, hanem a halál az élet hiányát jelenti. Uram, ön azt tanítja az egyetemen, hogy az ember a majomszabású emlősökből fejlődött ki. Ez ön szerint így van?

Professzor: Ha az evolúciós fejlődésre gondol, akkor ez így van. Ezt tanítom!

Tanítvány: Látta a saját szemével ezt az evolúciós fejlődést, uram?

A professzor szája mosolyra görbült, mert kezdett rájönni, hogy a tanítványa mit is akar mondani neki.

Tanítvány: Tehát ha senki nem látta a saját szemével ezt a fejlődési folyamatot, és senki sem tudja bizonyítani azt, hogy ez a fejlődés jelenleg is folyamatban van, akkor professzor úr, nem a saját véleményét „tanítja” nekünk? Látta már valaki az osztályból a professzor úr agyát?

Az osztály nevetni kezdett.

Tanítvány: Van közületek olyan, aki megtapintotta, megszagolta, megízlelte a professzor úr agyát? Senki? Akkor a tudományos bizonyosság hiányában és a tudomány törvényeinek értelmében kijelenthető, hogy a professzor úrnak nincs agya. Tisztelettel, uram, ezek alapján, hogyan tanulhatnánk öntől bármit is.

Professzor: Azt gondolom, hogy hinniük kell bennem!

Tanítvány: Így van, uram. Az ember és Isten közötti kapcsolatot a hit jelenti. Ez az ami életben és mozgásban tartja a dolgokat.

A tanítványt egyébként úgy hívták: Albert Einstein

Forrás: filantropikum.com

Hozzászólások: