A legjobb barátom lenyúlta a családomat, és ez még nem minden, van itt más is
Képtelenség, ami velem történt. Egyszerűen nem vagyok képes felfogni, hogy ezt megtehették velem.
A két legfontosabb ember az életemben ellenem fordult. Elárultak, összetörték a szívemet, és kijátszottak!
Tizenöt éve vagyok házas (a válást még nem mondták ki). A barátom pedig általános iskolás korunk óta közel áll hozzám. Biztos voltam benne; azt hittem, számíthatok rá mindenben. Erre elszerette a feleségemet. Persze neki megvan a saját változata a történetről. Szerinte én hanyagoltam el őt, és nem voltam jó férje. Ehhez képest még egy éve is azt mondogatta, hogy minket egymásnak teremtett az ég.
Azt hittem, boldogok vagyunk, és szerintem azok is voltunk. Nyilván, mint minden házasságban, nálunk is voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de sose kacsintgattam félre. Tudtommal az asszony se, egészen pár hónappal ezelőttig, amikor is összeszűrte a levet a haverommal. Nem tudom pontosan mennyi időn át vertek át, de már a télen gyanús volt, hogy valami nem stimmel otthon. Ennek ellenére villámcsapásként ért, mikor Ildi közölte, hogy szerelmes, és elhagy. Pontosabban azt közölte, hogy legyek szíves elköltözni, mert a házasságunknak vége, és ő nem tud hova menni a gyerekekkel.
Aztán jött az újabb sokk: a pasi, aki miatt elküldött, a barátom, és aki, miután elköltöztem, azon nyomban beköltözött az otthonomba, és most ő van a srácaimmal meg a feleségemmel. Én pedig albérletben lakom, és próbálom feldolgozni, amit nem lehet. Néha úgy érzem, nem bírom tovább, és öngyilkos leszek. De aztán arra gondolok, nem teszem meg nekik azt a szívességet, hogy végleg eltűnök a színről.
Megszakítottak velem minden kapcsolatot, az anyósom passzolja át nekem időnként a gyerekeimet, de azt remélem, némi lelkifurdalásuk azért van. Vagy naiv barom vagyok, és ők élik világukat; örülnek, hogy megszabadultak tőlem.