850 ezres borravalót kapott a pincérnő a 150 ezres számla mellé!

A michigani Wolverines amerikai foci csapat kikapott 24-17-re a Utah Utestól szeptember harmadikán – a mérkőzés után egy szomorú michigani rajongó, aki végignézte az idegenbeli meccset, betért egy Bourbon House nevű étterembe, és némi nagyon drága whiskeyval vigasztalta magát vacsora közben. Ennek a vége egy 500 dolláros számla volt (ez majdnem 150 ezer forint), a mélyzsebű vendég azonban úgy döntött, hogy ennél jóval több pénzt hagy ott az étteremben, ugyanis egy 3000 dolláros borravalóval toldotta meg a végösszeget, tehát majd’ 850 ezer forintot adott a pincérnőnek, és majdnem egymillió forintot fizetett (a TipsForJesus aláírás alapján nem ez az első ilyen húzása, hiszen korábban is felbukkantak ezek a szavak óriási borravalók mellett). A pincérnő, Breanne Snow elsírta magát örömében – ő és barátja is két állásban dolgoznak, hogy a hitelüket törleszteni tudják.

pinc

11998959_934678699924145_737148988499131927_n

Hozzászólások: