7 dolog, amiért soha nem kell bocsánatot kérni

Senki sem tökéletes, mindenki követ el hibákat, amelyekért ha bocsánatok kérünk az élet folytatódik tovább. De vannak olyan helyzetek, amiért nem kell elnézést kérni, hiszen ezek olyan dolgok, amelyektől fizikai és lelki egészségünk is függhet. Nézzünk hét ilyen példát. Már bocsánat, de ezért nem fogunk elnézést kérni.

2015-09-05_061850

1. Korai lefekvés

Csábító lehet, hogy kedvenc sorozatunkból még egy új részt hadd nézzünk már meg, vagy menjünk ki este a barátokkal kicsit szórakozni, de ha egyszerűen fáradtak vagyunk, akkor nincs mit tenni. Feküdjünk le korábban, hiszen a pihentető alvás nagyon fontos, már egy kisebb porszem a fogaskerékben nagy galibát tud okozni, másnap stresszesebbek lehetünk, ami ha huzamosabb ideig fennáll, akkor a szívünk egészséget is kockáztathatjuk, de az elhízás is kialakulhat.

2. Nemet mondás

Ha úgy érezzük, hogy tele van a határidőnaplónk, ki sem látszunk a munkából, akkor lépjünk időben, és egy bizonyos időre függesszünk fel mindent, és mondjunk nemet, megindokolva, hogy nekünk most elsősorban az egészségünk a legfontosabb, hiszen hanem teljesen kiégünk. Ha netán még sincs erre lehetőség, akkor igyekezzünk egyszerre egy dologra összpontosítani, javasolja Lisa Earle McLeod, aki eladási szakértőként dolgozik, de a témában már publikációi is megjelentek.

3. Menjünk vakációzni

Felmérések szerint ma már a dolgozók többsége egyszerűen fél és túl stresszes, hogy közölje főnökével, szabadságra akar menni. Pedig ez mindenkinek járna, és ha a vakáció tervezése már szóba kerül, ezzel párhuzamosan a boldogságszintünk is emelkedni fog.

4. Intsünk búcsút egy rossz barátságnak

Az emberi kapcsolatok folyamatosan változnak, ezért megtörténhet, hogy egy korábban jól működő baráti viszony átcsap egy negatív, lehúzó kapcsolatba. Ha nehéz is, de búcsút kell inteni ennek a barátságnak, és ezért semmiféle szégyenérzetet nem szabad érezni, hiszen ezzel a tettel saját lelki egészségünket óvjuk meg. Tanulmányok szólnak arról, hogy a stressz sajnos eléggé ragályos, így minél szorongóbb egy közeli ismerősünk, barátunk, egy idő után ránk is átragadhat ez a rossz érzés.

5. Nem kell mindig ellenőrizni az e-maileket

A digitális világban számtalan kommunikációs csatorna létezik, folyamatosan az üzenetekre, levelekre figyelünk, nehogy lemaradjunk bármiről is. Itt is alakítsunk ki egy rendszert: szabjuk meg magunknak, hogy hánytól hányig leszünk számítógép előtt. A Tumblr alapítója, David Karp elmondása szerint nehéz azt megállnia, hogy felkelés után ne ellenőrizze leveleit, de ezt csak azután teszi meg, ha már beért az irodájába, hiszen odahaza e-mailezni nem jelent örömet és nem is eredményes.

6. Egyedül lenni önmagunkkal

Sokan konkrétan rettegnek attól, hogy egyedül maradjanak gondolataikkal, de erre mégis néha időt kell szakítanunk, és ezért nem kell bocsánatot kérni, hiszen a befele fordulás, az önmagunkra figyelés sokszor nagyon szükséges dolog.

7. Helyezzük magunkat az első helyre

Aki önmagával rendben van, szereti saját magát, akkor ez nem önzőség, van önimádat, hanem lelki, mentális és fizikális egészségre, egészséges önképre vall. És ha ez megvan, akkor másokon is könnyebben tud segíteni, együtt érezni. Ezért nem kell senkitől elnézést kérni.

Hozzászólások: