4 meglepő tény a szerelemről, amit biztosan nem tudtál!!!

Biztosan nagyon sok mindent tudsz a madarakról és a méhecskékről, de mit tudsz a szerelemről? Most a rejtély végére járhatsz, ugyanis cikkünkben olyan furcsa dolgokat találhatsz erről az érzésről, amit biztosan nem tudtál eddig.

szerelemespar_dazzlingwallpaper_com

Párunk lehet, hogy hasonló DNS-sel rendelkezik

A tudósok már jó pár évvel ezelőtt megállapították, hogy az emberek olyan partnert választanak maguknak, akik hasonló belső értékekkel rendelkeznek, vagy hasonló korúak, ugyanolyan vallásúak, vagy ugyanolyan származásúak. Az Amerikai Tudományos Akadémia kutatása szerint az emberek legtöbbször hasonló DNS-sel rendelkező emberekkel házasodnak össze. 825 amerikai házaspárból nagyon kevésnek volt eltérő DNS-e.

Romantikus vígjátékok nézése erősítik a házasságot

?A filmnézés egy kulcs a boldog és kiegyensúlyozott házassághoz.? ? mondta Matthew Johnson a Binghamtom Egyetem házasság és család tanulmányok igazgatója. Kutatásai szerint, ha egy pár megnéz egy filmet, akkor arról véleményt mondanak, majd megbeszélik a látottakat. Azok a párok, akik nem néznek együtt filmeket, körülbelül 3 évig vannak együtt. Johnson elmondása szerint ?A kulcsa az egésznek az, hogy beszélni kell a saját kapcsolatukról a pároknak az adott film kontextusa közben.?

Az alacsony vércukorszint veszekedéshez vezet

Veszekedések és agresszív viselkedések akkor fordulhatnak elő a legtöbbször, amikor a férj vagy feleség vércukra nagyon alacsony. Ezt az Ohiói Egyetem kutatói állítják. Idén körülbelül 107 házaspárt kértek fel, hogy mérjék meg a vércukorszintjüket reggel és este is, és hogy annyi tűt szúrjanak egy voodoo baba szerűségbe, amennyire mérgesek voltak párjukra. A legtöbb tűt akkor használták, amikor alacsony volt valamelyik fél vércukorszintje. Az alacsony vércukorszinttől az emberek éhesnek érezhetik magukat illetve nyűgösnek és ingerlékenynek.

A szerelem jó a csontoknak

Kutatók szerint a szerelem erősítik a csontokat, főleg a férfiakét. Elmondásuk szerint nem tudják pontosan, hogy ez mitől van, de nem egy vagy két embernél figyelték meg a csontok megerősödést. Más tanulmányok azt is kimutatták, hogy a házasságban élő emberek hosszú ideig élnek és sokkal nagyobb az esélyük túlélni egy rákos megbetegedést.

Hozzászólások: