4 csillagjegy, akik úgy tudnak manipulálni minket, hogy észre sem vesszük

Elég kellemetlen érzés mások manipulációjának áldozatul esni, főleg azért, mert mire észrevesszük, már régen a “bábjaik” vagyunk. Azok, akik manipulációt alkalmaznak nem mindig tudatosan teszik, de akárhogy is, megtörténik.
Ha te is egyike vagy azoknak, akik hajlamosak manipulációra, még nem kell elásnod magad, hiszen jó ügy érdekében is használhatod a képességedet, mint például egy konfliktus helyes irányba terelésére.

Lássuk, a 4 csillagjegyet.

Ikrek
Kétségtelenül te vagy az egyik legbarátságosabb jegy a zodiákusok között, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudod ügyes trükkökkel rávenni a többieket, hogy azt tegyék, amit akarsz. A karizmád és a bájod nagy segítségedre van és mivel minden helyzethez ügyesen tudsz alkalmazkodni, sokak bizalmát elnyered. Minél barátságosabbnak és megbízhatóbbnak mutatkozol, annál nagyobb befolyásod van másokra.

Rák
Te más vagy, mint a többi jegy ebből a szempontból, hiszen dühössé válsz, ha azt állítják rólad, hogy manipulatív vagy. Nem akarod beismerni és éppen ezért, szinte tudatában sem vagy, amikor csinálod. Aztán jön a bűntudat és megpróbálod megmagyarázni, hogy mindent csak a mások érdekében tettél.

Oroszlán
Az elvárásaid a világgal szemben igazán magasak, és ha az, amiben részesülsz, nincs összhangban a kívánalmaiddal, hát nem félsz használni másokat a céljaid elérésére. Ha valamit a fejedbe veszel, nem finomkodsz és addig meg sem állsz, amíg meg nem kapod, amit akarsz. Tudod jól, hogy mikor mit kell tenned.

Skorpió
Képes vagy rá, hogy megszerezz bármilyen információt, amire csak szükséged van, még azoktól is, akik nem akarnak beszélni. Olyan vagy, mint egy kém. Gyors, okos, intelligens. Annyira ügyes, hogy már csak akkor jönnek rá a cselszövéseidre, ha hét határon túl jársz. Általában a saját érdekeid miatt manipulálsz másokat, de legalább úgy csinálod, hogy ne jöjjenek rá.

Hozzászólások: