30 milliót kapott Berki a nyaralós munkáért

 30 millió forintos fizetést vehet fel Berki Krisztián (34) az Éden Hotelért.

Az egykori Fradi-vezér november elején utazott Costa Ricába, ahol három hónapot töltött. Ez idő alatt egy fillért sem kellett költenie, mert az étkezését, fogyasztását, szállását is állta a produkció. A ruhákért sem fizetett semmit, mert ahogy arról már írtunk, a sztárallűröktől sem mentes Berki nem hajlandó ugyanazt a ruhát kétszer felvenni, ezért a TV2 stylistjai 100 szettet vittek neki az útra, méghozzá több millió forint értékben. Természetesen nem öltönyökről van szó, hanem egyszerű, lenge nyári öltözékről.

 7_o__MG_3888

Berki ezzel az ország legjobban fizetett sztárjává vált, ami biztos sokaknál kiveri a biztosítékot. Magyarországon a nettó átlagkereset 150 ezer forint, Berki ennek most a kétszázszorosát kereste meg, vagyis annyi pénzt kapott három hónap alatt, amennyiért egy átlag magyarnak 17 évig kell dolgoznia! Berki Krisztián az egyetlen hazai celeb, aki soha nem titkolta, mennyire szeret nagy lábon élni. Vásárolt már magának luxus-Mercedest, és pózolt már 10 millió forintot érő vörösarany órában is.

Berki az Éden Hotel egy héttel ezelőtti sajtótájékoztatóján a Louis Vuitton táskájából pakolt ki 20 millió forintot. A bankók ugyan nem voltak valódiak, de ettől függetlenül tény: ennyi pénz jár majd a reality győztesének. Ráadásul Berki még halkan megjegyezte, hogy ő egy ?kicsivel? többet keresett odakint.

Ezek után természetesen kerestük az Éden Hotel műsorvezetőjét is, aki nem cáfolta értesüléseinket.

? A szerződésemről nem beszélhetek, de egyértelmű, nem azért dolgozom, hogy elfáradjak ? kezdte Berki Krisztián. ? Természetesen nem gombokért vállaltam ezt a feladatot. Élveztem a munkát, és örülök, hogy a TV2 számít rám. Eddig nem csalódtak bennem ? tette hozzá Berki, akit úgy tűnik, valóban megbecsülnek a csatornánál.

 
Csúcsgázsit kapott

Berki fizetése kiemelkedőnek számít a többi hírességéhez képest is. Információnk szerint például a Celeb vagyok, ments ki innen! produkcióért Szabó Zsófit, Erdei Zsoltot és Gáspár Beát fizették meg a legjobban, ők fejenként 6-7 millió forintot kaptak a közel kéthetes dzsungelkalandért. Tatár Csillát pedig ? úgy tudjuk ? másfél millió forintos fizetésért csábították át az MTVA-hoz.

Korábban arról is írtunk, hogy a Rising Star zsűritagjai 7-8 milliót tehettek zsebre fejenként. A Blikk tavalyi összeállításából kiderült, hogy az RTL klubosok közül Sebestyén Balázs a legjobban fizetett sztár. A tévézéshez köthető havi apanázsa a reklámbevételekkel együtt akár a havi 2,3-2,8 milliót is elérheti. Ehhez jönnek még a rádiós és ahhoz köthető egyéb bevételei.

Hozzászólások:

One thought on “30 milliót kapott Berki a nyaralós munkáért”

Comments are closed.