A 2. típusú cukorbetegségnek olyan tünetei is vannak, amelyekről kevesen tudnak. Erre legyél figyelmes:

Ha valaki túl sok folyadékot iszik, egyfolytában szomjas, szédül, akkor elég nagy az esélye, hogy baj van a vércukorszintjével. Azonban a 2-es típusú cukorbetegségre még egy sor tünet is utalhat, amelyről az átlagember szinte semmit sem tud.
Ha az alább felsorolt 8 tünet közül, valamelyik rendszeresen előfordul, mindenképp fel kell keresni egy szakorvost.

1. Halláskárosulás

Ha azt vesszük észre magunkon, hogy a fülhallgatón keresztül egyre hangosabban kell a zenét hallgatnunk, vagy a hozzánk beszélőre rá kell szólnunk, hogy mondja hangosabban a mondandóját, akkor nem árt, ha megméretjük a vércukor szintünket. Kutatások szerint ez a cukorbetegséggel is összefüggésben van, hiszen a betegség a belső fül idegeit is károsíthatja.

2. Horkolás

Ha hangosan horkolunk, mindig fáradtan, kialvatlanul ébredünk, forduljunk orvoshoz és kérjük, nézze meg a vércukorszintünket. Egy kutatás során megállapították, hogy azoknál, akiknél alvás közben légzési szünet alakul ki, öt és fél év múlva nagyobb volt a cukorbetegség kialakulásának esélye. Mikor alvás közben légzés kihagyás keletkezik, megnő a szervezet stressz-szintje, amely a diabétesz kialakulásához vezethet.

3. Javul a látás

Sok helyen olvasható az, hogy a látás romlása is a cukorbetegség egyik tünete, de ennek a fordítottja is igaz, van, aki éppen tisztábban, élesebben kezd látni. Sajnos ennek nem mindig szabad örülni, inkább jelezni kell a családorvosnál, aki majd útbaigazít, hogy milyen vizsgálatokat kell elvégezni. Ha beállítják a kezelést, akkor már a páciens ismét gyengébben fog látni, és a szemüveget is újra fel kell tegye.

4. Viszketegség

14520604730834_13103465333277_db

A cukorbetegség negatívan befolyásolja a vérkeringést is, így sokszor a bőr kiszárad, viszketni kezd. Ez a kellemetlen tünet a lábfejen, a kezeken, karon jelentkezik a leggyakrabban. Ha nem bőrbetegség áll a háttérben, és a hidratáló krémek sem segítenek, forduljunk szakorvoshoz a problémával.

5. Bőrelváltozások

A bőr felszínén, főként a nyak környékén megjelenő pöttyök, foltok a cukorbetegség egyik jelére utalhatnak. A magas inzulinszint serkenti a bőr melanin termelését, ennek köszönhetően bukkannak fel a sötétebb foltok. A konkrét okok kiderítéséről ez esetben is szakorvos véleményére van szükség.

6. Túlzott éhségérzet

Mikor a vérben lévő cukorszint csökkeni kezd, a szervezet úgy értékeli, hogy nem jutott kellő mennyiségű táplálékhoz, így glükózt követel magának, hogy a sejtek megfelelően tudjanak működni.

7. Fáradékonyság, ingerültség

Mikor a vércukorszint magas, ez sok esetben fáradékonysággal, ingerültséggel társul. Ez pedig a munkahelyi teljesítmény és a személyes kapcsolatok megromlását eredményezheti.

8. Fertőzések

A magas vércukorszint következtében a gombás fertőzések is a test több tájékán megjelenhetnek. Ahhoz, hogy visszaszorítsuk a candidát, forduljunk szakemberhez.
Hozzászólások: