12 leggyakoribb álomszimbólum és jelentésük

_lom_lomfejt_s_magyar_zat_tudat_tudatos_lmod_s_lomvil_g_tudatalatti_zenet_szimb_lum_nismeret_v_ltoz_s_let_hal_l_2014_j_vil_gtudat

Az álom rejtett kis ajtó a lélek legmélyén és legmeghittebb zugában: arra a kozmikus őséjszakára nyílik, amely lélek volt jóval azelőtt, hogy én-tudat létezett volna, és lélek lesz jóval azon túl, amit egy én-tudat valaha is elérhet.” Carl Jung

Az álmok lehetőséget adnak nekünk, hogy belepillantsunk a tudatalatti elménkbe, és lehetővé teszik éber életünk személyes pszichológiai átalakulásának mélyebb megértését. Sok tudományos vizsgálat, melyek az álmainkban kapott üzenetek értelmezésével foglalkozik, Carl Jung pszichológus és pszichiáter munkáján alapszik, aki úgy hitte, hogy az álmaink tele vannak a tudattalanból eredő szimbólumokkal.

Saját álmaink értelmezése érdekes betekintést adhat lelkünk összességébe. Ha készen állsz egy kis “kukucskálásra”, tarts az ágyad mellett egy naplót, és írd le azt, amire az álmaidból emlékszel, amint felébredsz (mivel ébredés után gyakran pár percen belül elfelejted az álmaidat). Hogy javítsd az álmaidra emlékezés képességét, minden este azzal a szándékkal feküdj le, hogy emlékezni fogsz az álmaidra. Továbbá az is segít, ha távol tartod magadtól a gyógyszereket és az alkoholt, és állíts korlátot, hogy mit eszel 2-3 órával lefekvés előtt.

Az alábbiakban tizenkét nagyon gyakori álomszimbólum, és egy rövid leírás olvasható, hogy mit is jelentenek. Az álomelemzés érdekes és szórakoztató módja lehet az önreflexiónak és a tudatos személyes fejlődésnek, de ne feledd, hogy az álmok nagyon személyesek, és ezoterikus jellegűek. Carl Jung szerint:

Egyszerű balgaság hinni egy előre elkészített szisztematikus álom útmutató értelmezésében. Az álomszimbólum nem választható el az egyéntől, aki azt álmodja, és nincs határozott, vagy egyszerű értelmezése az álmoknak.” – Az ember és szimbólumai

1. Üldöznek – Valami figyelmet kíván

Gyakran emlékszünk olyan álmokra, amikor üldöztek bennünket, mert ez idegessé tesz minket és félünk. Az ilyen típusú álmok üzenete általában arról szól, ami elől futunk. Az elme ad egy kis segítséget, hogy valamire oda kell figyelned, valamire, amivel nem foglalkoztál, de kellene.

2. Emberek – Az én jellemzői

Embereket látni egy álomban az éned különböző aspektusaira utal. Ez ötleteket adhat az álmodónak, hogy mely személyes tulajdonságok igényelnek figyelmet. Ha egy konkrét emberről álmodsz azt jelzi, hogy milyen személyek közötti kérdéseken kell átküzdened magadat, vagy el kell szakadnod önmagad egy bizonyos aspektusától.

3. Ház – Az álmodó elme

Számos rétege van a tudatnak, melyek az elmét alkotják. A házról az álomban úgy vélik, hogy az álmodó elméjét képviseli, és a különböző szintek és szobák a psziché különböző aspektusaira vonatkoznak. Például egy pince olyasvalamit jelent, ami el lett hanyagolva, vagy azt nem fogadja el az álmodó az éber életében. A hálószobák az intim gondolatokat, érzéseket és emlékeket képviselik. A tevékenység a házban azt jelenti, hogy az álmodó hogyan hasznosítja az elme szerkezetét, hogy információ szerezzen és azt értelmezze.

4. Étel – Tudás

A fizikai világban az étel táplálja és energetizálja a testünket. Az álomvilágban az étel az elme táplálékának a képviselője, vagy egyszerűen fogalmazva, a tudás. Az ételről való álmodás értelmezhető úgy, hogy az elme “éhes”, és keresi az új felismeréseket és az értelmet.

5. Iskola – Tanulás

Ha egy iskola vagy osztály van jelen egy álomban, vagy az iskola különböző aspektusairól álmodsz, például egy teszt megírása, ez a tanulási folyamatot jelenti. Ezt úgy lehet értelmezni, hogy tanulni kell egy bizonyos múltbéli vagy jelen helyzetből, vagy azt, hogy szükségünk van valamilyen önvizsgálatra.

6. Meztelenség – Őszinteség és nyitottság

Ha valaki meztelenül jelenik meg egy álomban azt jelenti, hogy egy bizonyos szempontot, vagy az álmodó érzelmeit korlátozás nélkül és nyíltan kifejezi egészen addig a pontig, hogy az álmodó védtelennek vagy sebezhetőnek érzi magát.

7. Szex – Szexuális kifejezés, egyesítés és teremtés

Amikor az ember közösülésről álmodik, akkor ez a tudattalan vágyak és az érzelmek egyesítésének tudatos felismerését jelenti. A szexről való álmodás szintén szimbolizálhatja a másokkal, vagy önmagunkkal történő intim kapcsolat teremtését. Sok esetben az ilyen álmok a szexuális kifejezés megnyilvánulásai.

8. Járművek – Adni vagy kapni egy tapasztalatot

Az álomban megjelenő járművek szimbolizálják a tapasztalás eszközeit, hogy mi történik a tudatos életünkben, hogy mit gondolunk, mekkora irányítással rendelkezünk az úton a tapasztalat fölött, és hogy milyen akadályok előtt állunk. A jármű típusa és mérete különböző üzenetekre utalhat. Például a nagy járművek szimbolizálhatják azt a szervezetet, amely lehetővé teszi az élményt, például az egyházad, vagy a vállalat, ahol dolgozol, egy mentőautó azt jelzi, hogy gyógyulásra, a rendőrautó pedig azt, hogy fegyelemre van szükséged.

9. Csecsemő – Valami új

Csecsemőről álmodni gyakran jelent egy új ötletet vagy fejlődést, illetve a tudatos élet adott területén potenciális növekedést.

10. Halál – Változás

Az elme nyelvén a halál általában egyik létállapotból a másikba kerülést jelenti. Bár sokan ijesztőnek, vagy negatívnak érzékelik a halált egy álomban, általában összefüggésben van az álmodó életében történő drámai változással vagy átalakulással.

11. Állatok – Az álmodó szokásai

Tekintettel arra, hogy az állatok viselkedése leginkább ösztönös, jelenlétük egy álomban az álmodó szokásaira utal. Állatokról álmodni nagyon hasznos lehet betekintést szerezni a mindennapi szokásainkba, valamint a legmélyebb vágyainkba. Az állat fajtája, hogy mit csinál, és az élőhelye mind hatással vannak az üzenetre, melyet a tudatalatti elme közöl.

12. Zuhanás – Visszatérés az ébrenlétbe / Irányítás

Általában ha zuhansz egy álom során, ez jelképezi az éber tudatállapotba történő visszatérés folyamatát. Gyakrabban, mint nem, az álmodó nem “érte el a mélypontot”, de fel fog ébredni, vagy abbahagyja az álmodást még azelőtt. Egyesek úgy vélik, ha kontrollálatlan zuhanunk egy álomban azt jelzi, hogy nem érezzük, hogy mi irányítjuk az éber életünket bizonyos szempontból, vagy félünk elengedni valamit.

Hozzászólások: