10 ok, hogy búcsút ints a cukornak!

Amíg a zöldségekben, gyümölcsökben található cukrokat viszonylag könnyedén képesek vagyunk lebontani, addig a mesterséges cukrokkal már naponta keményen meg kell küzdenie szervezetünknek. Ehhez sok B1- és egyéb vitaminokra van szükségünk, amelyet a túlzott cukorfogyasztás kimerít. Hogy végképp az egészséges táplálkozás felé sodorjunk, íme, 10 olyan probléma, amit bizony a sok cukorfogyasztás okozhat.

10-ok-hogy-bucsut-ints-a-cukornak_115dbe31ad58789f05be21229111cc2e

Cukorbetegség:
Egészen a közelmúltig több kutató úgy vélte, hogy az elhízás a cukorbetegség egyik kiváltó oka, valójában azonban éppen fordítva van, a rossz cukortól híznak el könnyebben az emberek. Az új kutatások kimutatják, hogy a túl sok cukorbevitel pillanatok alatt cukorbetegséghez vezethet, ugyanis a két dolog között nagyjából olyan kapcsolat áll fent, mint a dohányzás és a rák között. Tehát a cukorbetegség sokkal inkább a túlzott édes száj miatt alakulhat ki, mint magától az elhízás problémakörétől.

Károsítja a memóriát:
Egy UCLA tanulmány kimutatta, hogy a cukorban gazdag étrend káros hatással lehet tanulási képességeinkre, és az emlékezetünkre. Különösen rossz, ha rengeteg fruktóz tartalmú kukoricaszirupot fogyasztunk, a halolajban megtalálható omega-3 azonban csökkenti az efféle károkat!

Fogszuvasodás:
A rengeteg cukor és a fogszuvasodás kéz a kézben jár. Ha 6 %-kal több cukrot viszünk be szervezetünkbe a kelleténél, máris sokat tettünk, hogy fogaink károsodjanak. Ha időnként cukormentes diétába kezdesz, azzal rögtön léptél egy nagyot a fogaidért is!

Asztma:
Egy 2012-es ausztrál tanulmány során fél liternél is több üdítőt itattak meg naponta gyerekekkel. Az eredményekből világossá volt, hogy többjüknek nagyobb lett az asztmára való hajlamuk. Tehát, ha minél több cukros üdítőt veszünk magunkhoz, annál nagyobb légúti problémák léphetnek fel a jövőben?

Szívbetegségek:
Egy 2014-es kutatás rámutatott, hogy azon személyek, akik a napi kalória bevitelük 20%-át cukor formájában fogyasztják el, dupla akkora esélyük lesz a szívbetegségekre, mint azoknak, akik ezt a szintet igyekeznek 7% alatt tartani.

Kiegyensúlyozatlan bélflóra: 
Azzal, hogy túl sok cukrot viszünk be, 24 órán belül megváltoztatjuk bélflóránk kompozícióját. Az egyensúlyhiány miatt gyengül immunrendszerünk, rosszabbodik emésztésünk, és megnő az esély a különböző gyulladásos betegségekre is.

Elhízás:
A cukorral édesített italok és ételek súlygyarapodáshoz vezetnek mind a gyermekek, mind a felnőttek esetében.

A rák: 
Könnyebben alakulhat ki petefészekrák, nyelőcsőrák, és még sok más daganatos betegség.

Magas koleszterin:    
Az Emory Egyetem kutatói megállapították, hogy a túlzott cukorfogyasztás alaposan felbolygatja a koleszterinszintet, a jó koleszterint ugyanis csökkenti, a rosszat pedig durván felpumpálja.

Gyorsabb öregedés:  
Régóta köztudott, hogy a cukorbetegek sokkal gyorsabban öregszenek, mint a többi egészséges ember. A felesleges cukor glikációt (amikor a cukor fehérjéhez kötődik), gyulladást eredményez, ettől bőrük korábban öregszik, és sok idős korral összefüggő betegségük is előbb kialakulhat.

Hozzászólások: