10 lenyűgöző dolog amit nem tudtál a saját testedről!

A saját testünk adott és ebből kifolyólag sokan nem figyelnek oda rá, hanyagolják az edzést és rengeteg különféle egészségtelen dolgot fogyasztanak el és akkor még nem is beszéltem a különféle sérülésekről és betegségekről, ami bármikor megtörténhet bárkivel, de Érdekesen módon a testünk valahogy képes ezeket a dolgokat túlélni, ezért összegyűjtöttem nektek 10 lenyűgöző dolgot, amit nem tudtatok a saját testetekről.

10 baktériumok mindenhol

Egy átlagos méretű felnőtt ember körülbelül 30 trillió sejtből áll, de ez semmi ahhoz képest, hogy egy ugyanekkora méretű emberen, kívül és belül összesen körülbelül 39 trillió baktérium található.
Ez egy hatalmas szám, aminek a nagyságát nagyon nehéz felfogni épp ésszel, szóval most megpróbálok ebben egy kicsit segíteni.
Nos, ha ezt az összes baktériumot beleraknád egy pohárba, akkor ennek a tömege körülbelül 200 gramm lenne, ami nagyjából egy csésze rizs tömegével egyenlő.

9 nagy felbontású látás

Az elmúlt évtized során szinte minden egyes fénykép vagy videó felbontása hatalmas fejlődésen ment keresztül. A szórakoztató elektronika első nagy dobása a full hd volt, de azóta már az ennél sokkal nagyobb felbontású 4k-s készülékek és tartalmak is megjelentek ami sima hd felbontásnak a négyszerese és akkor még a 8k-ról nem is beszéltem, pedig ez is itt van már a sarkon.
Azután á, hogy a hd-rol és 4k-ról szó esett, talán benned is felmerült az a kérdés, hogy az emberi szem milyen felbontásban látja a világot.

8 éjszakai nagydolog

Szinte le merem fogadni, hogy sokan közületek még nem gondolkodtak ez azon, hogy az éjszaka során miért nem jön rák a szarás. Oké nyilván van amikor az embernek hasmenése, vagy egyéb betegsége van és ilyenkor ez az állítás nem feltétlenül igaz, de ezeket a történeteket inkább tartsa meg mindenki magának.

7 rengeteg vér

Mindenki tisztában van azzal a ténnyel, hogy minden embernek van szíve, igen sajnos még azoknak is , akikről ezt első ránézésre nem lehet megállapítani.
Azt is mindenki jól tudja, hogy az emberi szív folyamatosan ver és pumpálja a vért, mivel enélkül senki nem lenne képes életben maradni. Ez ismét egy olyan dolog, ami mindenki számára megszokott és senki nem is gondolkozik el a szívünkkel kapcsolatos különféle érdekes tényeken.
Gondoljatok bele, hogy a szíveteken az életetek során mennyi vér megy keresztül.

6 Az agyunk egy számítógép

Az a tény, hogy az emberek összesen az agyuk 10%-at használják egyszerre senkit ne lombozzon le, mivel az agyad sokkal inkább használatban van, mint te azt gondolnád.
Csak ebben a pillanatban, hogy ezt a videót nézed az agyadnak rengeteg különféle dolgot kell elvégeznie. Ha éppen egy széken, vagy kanapén ülsz, akkor az agyad jelenleg is több millió információt küld a tested minden részébe azért, hogy ezt az egyszerű pozíciót képes legyél megtartani, ráadásul ahhoz, hogy lásd és halld ezt a videót az agyadnak szintén kőkeményen meg kell dolgoznia.

5 szupererő

Szinte biztos vagyok benne, hogy te is néztél már olyan filmeket, amiben földönkívüliek és azt is lemerem fogadni, hogy legalább egy ilyen filmben elhangzott a földönkívüliek szájából az, hogy az emberek teste mennyire gyenge és törékeny. Az tény, hogy nem vagyunk képesek a testünkhöz képest arányaiban annyit felemelni mint például a hangyák és, hogy a legtöbb állat ellen is elvesztenénk a harcot, de ennek ellenére mégis van ez emberi testnek egy titkos fegyvere.

4 egy csomó elem

Tudtad azt, hogy a tested az ásványi anyagok aranybányája? A testünkben több tucatnyi különféle ásványi anyag megtalálható és ezek közül néhány eléggé számottevő mennyiségben, amikből akár külön tárgyakat is el lehetne készíteni.

3 időjárás előrejelzés

Különféle orvosok rengeteg kutatást végeztek el arról, hogy a testünk képes bizonyos időjárásváltozást érzékelni. Az emberi ízületekre kihatással van például a páratartalom, a hőmérséklet és a légnyomás változása és ezt a tényt rengeteg orvosi kutatás is alátámasztja.
Te mégis hogyan képesek az ízületeink ezeket a változásokat érzékelni?

2 gyógyulás

Ha már vágtad meg magad valaha egy késsel, vagy más egyéb tárgyal, akkor te is jól tudod azt, hogy ez a vágás egy idő után összeforr és legrosszabb esetben is csak egy heg marad utána. Beszélhetünk törésekről, zúzófásokról, vagy egyéb sérülésekről, de az eredmény mindig ugyanaz. A testünk regenerálódik és megjavítja saját magát.

1 mélyedések a háton

számos embere hátának alsó felén két mélyedés található, aminek a jelentését és azt, hogy ezek mire jók, a legtöbb ember nem tudja.
Ezek a mélyedések azokon az embereken alakulnak ki, akik egészséges szexuális életet élnek és ez nem csak egy mítosz, hanem egy kutatásokkal alátámasztott tény.

Nektek milyen különleges dolgokra képes a testetek?

Hozzászólások: